Látható szeretet
Tudod arra gondoltam,
mikor a fürdőzők az
állóvizet felkavarják,
a nap nyugtával,
a strandolók
távoztával,
a tóban ott marad a
káosz,
fönt van, aminek lent
kéne lennie,
a víz a homokkal
keveredve,
hogy milyen a tiszta
vizű tó,
csak akkor látható,
amikor teljesen
megnyugszik,
ha nem zavarja semmi,
hasonlít hozzá a
csend,
az embernek a
csendje,
amit a nappali
fürdőzők
maguk után hagynak,
maga a káosz az a
csend,
külső hangja ugyan
nincsen,
de belül dübörög,
hogy a csönd valódi legyen,
le kell tisztulnia,
a nem odavaló
dolgoknak
le kell ülepednie,
hogy valódi,
lélekig hatoló,
megváltó csönd
legyen,
a gondolat is olyan,
mint a tó,
minek a vizét a
fürdőzők felkeverték,
neki is le kell
tisztulnia,
hogy legyen belőle
valódi, kristálytiszta,
a káosznak kell
meghalnia,
hogy megszülessen a
valódi csend,
a valódi csendben a
valódi gondolat,
az érzés is olyan
sokszor, mint az állóvíz,
mit felkavartak a
jókedvű fürdőzők,
a valódit nem látni
a mindenhol jelenlévő
homokszemtől,
de ha egyszer az
érzés letisztul,
ha lent lesz, aminek
lent kell lennie,
és fönt, aminek fönt
van a helye,
akkor talán látható
lesz az igazi,
a kristálytiszta
szeretet.
2010. febr. 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése