Egyiptomi álom

Egyiptomi álom

https://www.youtube.com/watch?v=9ioZHuQUN2w

Elmondom Neked, hogy már oly rég óta vágytam,

a messzi, az ezeregy éjszaka csodálatos világába,

meglátni, megérezni, az elmondhatatlanhoz közel kerülni.

Végül az álom hozta el a nagy, a különleges utazást,

váratlanul, némán álltam a Vörös tenger partján,

vagy tán nem is olyan készületlen ért az utazás,

a lelkemben rég óta felkészültem,

azért zavartan, nem is értve,

kívánságom hogy is teljesülhetett ily hirtelen,

de nem ad magyarázatot az álom,

ahogy szandálomból kibújtam,
a vízbe szinte félve léptem,

hogy az út porával az ott lakókat bepiszkolom,

megborzongatott az érzés,

a tenger mennyi mindent tudna mesélni,

körülöttem milliónyi különleges néma lény,

elég csak alámerülni, és egy másik,

a szemem elé egy ismeretlen világ tárul,

a csodák mesés birodalmába kerültem,

közben a film tovább forog, a következő kép,

a következő álomkép már a piramisok lábainál talál,

kicsiségemben, látva az elme hatalmasságát,

szinte magam is kővé meredtem,

képzeletemben megjelent a rengeteg ember,

ki a csodát kőről kőre hordta össze,

majd a port szandálomról levertem,
hogy repüljek tovább az álom léggömbjén,
vagy inkább repülő szőnyegén

megérkezzek Kairó színes forgatagába,

a mesés gazdagságon ámultam,

de az oázis után a szegénység sivatagát is láttam,

tiszta, ragyogó szemű gyermekeket, nőket,

nem értettem nyelvüket ,

helyettük beszéltek a tekintetek,

értettem mosolyukat, könnyeiket,

a kedves, a barátságos invitálásukat,

megcsapott az illatok ezernyi kavalkádja,

kifogyhatatlannak tűnő zene varázsolt magával,

azt gondoltam, az örök bizakodást

talán a sok szépség,

a mindenhol megszólaló gyönyörű muzsika,

a mesés múlt adja

a mélységes hitet Allahban,

hogy minden nyomor, minden baj ellenére

lenni érdemes,

szinte habzsoltam a felém áradó szépséget,

tudtam, a csodák még nem értek véget,

a távolból a müezzin imára hívó hangja megszólalt,

és én felébredve, kicsit szomorúan

visszatértem hétköznapi, nappali világomba,

de a vágy nem múlt el, hisz oly rövid az éjszaka,

számban még élt a mézes diós tészta emléke,

hiszem, hogy visszatérek,

lehet, hogy egy következő álomban,

ezt a töretlen bizakodást talán már Tőlük tanultam,

abban a távoli, hozzám mégis oly közeli,

ismerős, de egyre ismeretlenebb világba.

2010. január. 13.