A szívemben írok … (Egyedül
a csendben)
Hogy milyenek is
vagyunk? És milyen is a szívünk?
Hazajöttem délután ..
Csendes, üres a ház
.. Óriási, nagyra nőtt a csend , a gyerekek zajongása nélkül ..
Máskor olyan jól
esik, mikor kicsit elcsendesedik minden ..
Akkor igyekszem
kihasználni a csendet .. Ülök a kertben, figyelem a madarakat,
hallgatom éneküket ..
Most? Úgy rám szakadt a magány.. Magány? ..
Hisz szívemben nem
vagyok magányos, mert Te bennem élsz, mindig velem vagy.
Sokan nem tudják, mi
az, - szeretni .. Mi az, - boldognak lenni ..
Én is szomorúan
szeretlek, de mégis olyan boldogság ..
Boldogság tudni azt,
hogy szerettem, - szeretek és szerethetek ..
És csak a
Kedvesemért, a szeretetért ..
Mert nem simogathatom meg, már nem lehetek
mellette,
és lehet, már nem láthatom ŐT soha többé .. Már nem jön hozzám ..
Hiába várom, hiába
nézem, - hiába keresem .. Hiába! .. Az ember már csak ilyen ..
Ilyen a szívünk ..
Még írni sincs kedvünk, pedig mikor ilyen nagy a „csend”,
milyen szépeket lehetne
.. Én most a szívemben írok .. Neked ..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése