Hamis és való

Hamis és való

Tudod, arra gondoltam,

a hamis között a valódit

nehéz megkülönböztetni,

sokkal inkább tetszetős a hamis,

több benne a tudatos ciráda,

érezni rajta a komoly felkészülést,

kevesebb bakit ejt, kiszámíthatóbb,

az igazi csak van,

ha szürkén, hát szürkén,

ha pedig mégis cirádás,

soha se annyira, mint a műalkotás,

nem akarja feltétlenül mutatni magát,

s mert nincs belőle sok,

a cicomás harsányak közt

az a kevés is elveszik,

mint csatazajban a csendes zene,

hogy hogyan kell hamisnak lenni,

azt időben megtanítják,

míg hogyan lehet valódinak maradni,

azt sehol se oktatják,

valódi talán csak az lehet,

akiről végképp elfelejtkeznek,

aki figyelmetlenségből a szemétdombra kerül,

az emberen,

és az ember magán mindent megcsinál,

mindent kondicionál,

nagy kondi teremben zajlik az élete,

ahol előállítják valódiból a hamisat,

ahol megtanulja,

hogyan kell harsányan gyászolni,

és hogyan harsányan együtt érezni,

maga se tudja,

mennyi még benne a valódi érzés,

és mennyi az álszent, a hamis,

nyomokban van-e még az eredetiből,

vagy már minden alkatrész kicserélődött,

nincs oly ékszerész, aki értené az embert,

aki belelátna, és megmondaná,

hogy mint egy régről itt maradt

királyi koronában,

ez belőle a talmi,

ez pedig még a valódi,

az ember továbbra is azt hiszi,

csupán egy jól játszható szerep a férfi,

és elleshető,

jól játszható szerep nőnek lenni,

hogy szerep a sírás,

és szerep az együttérzés,

embernek lenni is csak egy szerep,

az élet is csupán egy szerep,

jó, és kevésbé jó színészekkel.

2009. jan. 22.