A várakozás …
…A várakozásra
gondoltam … Az örökös várakozásra… Amikor kitölti gondolataimat a vágy, - hogy
mennyire szeretnélek látni, hogy mennyire szeretnélek érinteni … Ez már „csak”
ünnep … Azt hiszem, ilyennek kellene lenni minden ünnepnek, hogy folytonosan
ünnep kövessen ünnepet, csak azért, hogy Veled lehetnék … hogy vágyódhassak az
ünnep után, hogy velem lehess, hogy elfeledkezhessek mindenről … Én KÍVÜLED
ÉLEK, és ez nagyon fáj … Tudom, ennek így kell lennie, de akkor miért nem
tudjuk egymást elengedni? … Tudod, milyen az, ha valaki igazán szeret? … Ha
fáj, hogy este elengedi két kezed, ha csak a csillagok őrzik éjjel álmát … ha
reggelente elsőként nem Téged lát? … Tudod, milyen az, ha valaki tiszta szívből
szeret? Csak Érted dobban a szíve, Hozzád húz a lelke… Csak forró csókjaidra
gondol? … Csak tested után vágyakozik, - az öleléseidre? … Én már tudom … de
gyűlölöm a Nélküled töltött perceket … Gyűlölöm, hogy reggelente nem karjaidban
ébredhetek, hogy bármilyen nehéz is az életünk, miért nem tudunk tenni azért,
hogy végre együtt lehessünk … Gyűlölöm azt, hogy csak a csillagok őrzik álmomat
és ha kinyitom a szemem, nem Téged láthatlak … Képek villannak fel előttem: tudom,
hogy menni kell … ajkamon mindig érzem csókod ízét, szememben még ott a fény,
de már a könnyeim is … De várni mindig nem lehet … próbálok erős lenni, de nem
is gondolod, milyen nehéz … Csak azt tudom, ölelni akarlak és ebbe beleőrülök …
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése