Tudunk e mindenkit
szeretni
Ha azt kérdezed,
tud-e az ember
mindenkit szeretni,
akkor én csak azt
tudom mondani,
szerintem nem,
csak Isten képes
mindenkit szeretni ,
mert tudatosan
egyedül csak Isten
képes érezni,
az ember ösztönösen
szeret,
ösztönösen a jót
szereti ,
és ösztönösen a
rosszat gyűlöli,
vagyis, amit az ő
szempontjából jónak,
avagy rossznak ítél,
hiába, hogy az ember
maga a a temploma
Istennek ,
akkor se tud
mindenkit szeretni,
mert rajta kívül,
(Istenen kívül)
mások is laknak a
benne,
ott vannak például a
kufárok,
akiknek akkora a
hangjuk,
hogy a halk istenhang
alig hallható,
ahhoz, hogy érthető
legyen,
a kufárokat kizavarni
kellene ,
de hát sajnos az
ember ,
vagy éppen
szerencséjére
nem tudja, hogy Isten
lakik benne,
mert ha tudná,
soha meg nem találná,
a kufárok
elkezdenének
hamis istenként
viselkedni,
trónra ülnének, és
ítélkeznének,
büntetnének, és
jutalmaznának,
jó, hogy az ember nem
tudja,
Istennek ő az
otthona,
nem tudná, mit
kezdjen vele,
nem látná, hát
hazudná,
ahhoz, hogy Isten
a kufárok fölé
kerekedhessen,
ahhoz előbb őt kell
megtalálni,
őt, vagyis az isteni
szeretetet,
meglátni, és
rátalálni,
attól olyan lesz az
ember,
mint az Isten,
vagyis ő maga lesz az
Isten,
Istenként tudatosan
lehet szeretni az
egész világot,
az idegeneket is, az
ellenségeket is,
aki méltó a
szeretetre azért,
aki pedig nem, azt
azért,
mert úgy tekint rá,
mint ahogyan tekint
az ember
a vergődő,
szárnyaszegett
kismadárra,
mert olyan
szerencsétlen,
és ettől olyan
szeretetreméltó
a szeretetlen ember,
mint egy árva,
szárnyaszegett madár,
legyen hasznos,
vagy éppen kárt tevő.
… aug. 06.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése