A lélek végtelen birodalmába
Tudod, arra
gondoltam,
mi valamiért úgy
éljük az életet,
mint mikor az
iskolában megadják a témát,
erről kell írnotok,
a végeredmény
különböző,
és mégis sok egyforma
fogalmazás,
mintha egy szigetre
beszorítanák a gyerekeket,
tovább menni nem
lehet,
akadálynak ott van az
óceán, köt a téma,
a kötelező irány,
idővel azt is
elfelejtik,
mint jelent a szó,
szabadság,
pedig ha szabadon
választhatna,
ha engednék a
fantáziáját szárnyalni,
túl a szigeten, az
óceánon is túl,
a messzi hegyekig,
akkor egészen különös
dolgokra lenne képes,
így némelyik
fogalmazás kicsit színesebb,
mások unalmasabbak
lesznek,
de végül is az összes
dolgozat ugyan az,
kötött keretben
kötött gondolatok,
a mi életünk is
olyan, olyanok vagyunk,
mint kik egy szigetre
vannak bezárva,
a világ óceánjánban
egy Föld nevű
szigetre,
a világ óceánján
egy test nevű
szigetbe,
az ember nem tud
kilépni belőle,
mert az út előre ki
van jelölve,
múlnak,
és jönnek újabb
napok, hónapok,
végül a saját
szigetünk is elpusztul,
a megszokotton csak
akkor lépünk túl,
mikor már nincs más
lehetőségünk,
talán
egy másik zárt
szigetre megyünk,
és soha nem tudjuk
meg,
mit is veszítettünk
azzal, hogy mindig a
kijelölt úton járunk,
pedig talán elég
lenne eltérni,
a kötelező haladási
iránytól térni el,
talán lenne ott egy
kikötő,
és egy ránk váró
csónak,
amelyikkel egy másik,
egy sokkal szebb
világba evezhetünk,
ahol nincsenek merev
szabályok,
és nincsenek
labirintusba vezető korlátok,
ahol a lényeg csak
annyi, hogy jó legyen,
hogy az otthon valódi
otthon legyen,
de mert nem járt még
arra az ember,
s mert nem is tud
róla, nem is hiszi,
hogy a kietlen tájat,
egy mesés liget
valaha felválthatja,
nem tud róla,
ezért nem is indul
szándékosan
abba az irányba,
legfeljebb, ha arra
téved egyszer
nagy magányában,
ha már minden
mindegy,
és ha van bátorsága
beleülni
abba csónakba, amely
képzeletbeli,
de amivel elevezhet
egy sokkal szebb,
sokkal tágasabb,
szabadabb világba,
a lélek végtelen
birodalmába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése