Az életünket kényszerek alakítják

Az életünket kényszerek alakítják

Tudod, arra gondoltam,

az életünket kényszerek alakítják,

van külső, és van belső belőle,

az elvárás, a kívülről érkező

megmondja, milyennek kell lenni

annak, aki azt szeretné,

mások elfogadják, befogadják,

s nekünk ez valamiért fontosabb,

ezért maradunk a felszínen,

s hogy mit mond a mély,

azt meg se halljuk,

talán mert azt hisszük,

az nem olyan fontos,

vagy mert nincs rajta a pecsét,

hogy megfelel mindenkinek,

mintha a komoly beszéd hidegen hagyná,

csak a fecsegést hallaná meg az ember,

fontos csak tökéletesnek látszani,

az elvárás mondja meg,

mi van hasznára az embernek,

milyennek kell lennie,

hogy megérdemelje nagybetűvel

a szót, hogy Ember,

a kívülről jövő hang mindent tud,

azt is, ki mennyit ér,

milyen a jó, milyen a rossz ember,

és az ember igyekszik megfelelni,

vagy éppen ennek szembe menni,

de az élete mindig az elvárások körül zajlik,

nem a mélyről jövő szó az uralkodó,

akkor igazán értékes az ember,

ha sokakat szeret,

s mert az akar lenni,

egymás után ássa a szeretet-kutakat,

nem marad ideje, energiája,

s ezért nem jut le a mélyre,

mindig csak a talajvíznél marad,

nem jut az éltető, tiszta forrásig,

a mennyiség a minőség rovására megy,

s az ember elhiszi,

a sok felszínen lévő érzés többet ér,

mint az egy, mélyből gyökerező,

a szót, hogy szeretlek

elvárásból többször ejti ki,

mint ahányszor belülről feszíti,

talán ezért van, hogy sokat beszél,

mégis keveset mond az ember.