Szárnyak nélkül, a
szeretet szárnyain repülve
Hányszor figyeltük
fájó szívvel az ég madarait,
hányszor sóvárogtunk,
kívántuk magunkat a
helyükbe.
Irigyeljük
szegényektől azt a keveset,
ami jut nekik, mert
fáj,
hogy mi földhöz
ragadtunk,
fáj, hogy nem
repülhetünk a csillagokig.
Pedig, ha saját
szárnyainkon szárnyalhatnánk,
egyszeriben nehéz
teher lenne,
fájna, és fárasztana,
a színe se tetszene,
kevés lenne a
sebesség, akkor a fényt irigyelnénk,
mert gyorsabb, mert
ragyogóbb,
mert messzebbre hatolóbb.
Észre se vennénk,
milyen gyönyörű dolog a repülés,
mint ahogy azt se
vesszük észre,
milyen csodás, hogy
élünk,
hogy vagyunk, hogy
szeretnek,
és szeretünk, hogy
milyen gyönyörűséges,
milyen csillogó a
fény sebességével
a szeretet szárnyain
szárnyak nélkül is
repülni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése