Egy másik világból

Egy másik világból 

Tudod eszembe jutott, hogy azt olvastam,
hogy valaki, közülünk egy ember,
aki már átment már a folyó túlpartjára,
aki mégis visszajött erre a földi világra,
milyen szép emlékeket hozott magával.
Olyan emléket, amit elmesélni nem lehet,
amit nem lehet lefesteni, megmutatni,
amit csak érezni lehet.
Azt mondja elmondhatatlan,
de azért egy rövid szóval
mégiscsak tökéletesen leírta,
ez az emlék,
nem egy ismeretlen túlvilági táj,
nem tejjel mézzel folyó Kánaán,
hanem,
a mi földünkön is ismerős,
minden halandó által vágyott érzés,
a Boldogság.
Átment egy másik világba,
és ismerőssel találkozott,
ismerőssel,
akit egész életen keresztül keresünk,
akit, csak néha sikerül,
mint valami túlvilági szellemet,
egy-egy pillanatra megidéznünk.
Akit azután újra, meg újra elveszítünk.
Vajon kié lehetett az ottani boldogság?
A gazdagságé?
A szépségé?
Talán a sikeré?
Nem, nem hiszem, az biztos,
hogy a szerelem boldogsága volt,
a szerelemé, ami itt is megtalálható,
csak behatárolt,
mert mindig ott van a fényben
árnyként
a fenyegető végső találkozás sötétje.
Arra is gondoltam, miért jött vissza,
ha visszavágyik, ha ott megtalálta,
amit itt keresett.
Aztán arra is, hogy biztos volt valaki,
aki nagyon akarta, hogy visszajöjjön,
akiért érdemes volt visszajönnie.