Lüktetés
Pompás a levegő, remek illatok. Gyöngéd érzelem
töltötte el lelkét. Ránézett a polcon lévő fotóra és a fájdalom beleszúrt a
szívébe.
A képen festői táj. Szeme előtt megjelentek a
szalagszerű, tarka színben pompázó kertek, helyenként erdősávok, a patak és a
kedves kis tó. Arany-zöld ragyogású a mező. Lüktet a tavasz. Langyos szellő
susog, ringatóznak a fák, a bokrok, de még a fűszálak is. Pacsirták zengték
csengő éneküket, a zsenge zöld vetésekből. A kikelet teljes ragyogása. Tavasz,
szerelem.
Rózsalugas ölelte a teraszt, hűs árnyat adva. Illatár
úszott a légben. A lugas sarkában kerti asztal állt. Itt szoktak ebédelni,
kávézni, teázni, vagy egy-egy pohár bor mellett beszélgetni. Madarak zengték
melódiáikat. Szeme gyöngéden simogatta a tájat. Szerette volna érteni, miért
nem tudnak az emberek együtt érezni a természettel.
Már alkonyodott. A Nap bujkált a fák mögött, és
végtelenül terült el a mezőség fölött. A sugarak még behatoltak a fák közé,
átfénylettek a lombokon, a bokrokon, s meleg aranyló fénnyel öntötte el a
teraszt. Szinte virítottak az orgonalombok. Fölöttük ragyogott az azúrkék
horizont és vöröslött alatta a naplemente. Teljesen elcsitult a szél. Bogarak
zümmögtek a virágokon. Magasan szálltak, kerengtek a galambrajok.
Ült a lugasban, - álmodozott és gondolataiba mélyedve
csodálta e varázslatos világ gyönyörűségeit. Elérzékenyülten, fájó szívvel
nézett az estébe, a csillagokra. Szeméből könnyek peregtek, érthetetlenül. Nem
volt képes megválni az emlékektől, a hűs szellőtől, és attól a bánattól.
Kisétált a kertbe és könnyesen nézte a csillagokat.
Szemeiben fényük tükröződött vissza. Romantikus, álmodozó lelke szárnyalt az
emlékekben.
Arról a napról, amikor megismerte ŐT ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése