TAVASZI ÉRINTÉS
A délutáni nap a
nyitott ablakon tűzött be. Fénye finoman melegített, simogatott, mintha egy égő
fáklya lenne.
A fák ágain keresztül
táncoltak a fények, zizegésük olyan volt, mint egy lágy zene.
A lemenő nap vörösen
izzó gömbként színesítette be a horizontot. A leszálló este már langyos. Friss,
tavaszias – fák és fű illata lebegett az ablakon, és a hűs fuvallat apró
csillagok sokaságát – fényszikráit szórta a földre.
Az éjszaka sejtelmes
árnyékként borított be mindent.
A kósza szellő
meg-meglebbentette a függöny fodrait.
Lassan megjelent a
Hold, gömbölyded, ezüstös fényével, - ráült a háztetőre, - világítva kukucskált
a tető pereméről az ablakon át.
Magányomban – szomorú
szemeim könnyfátylán át figyeltem szelíd huncutságát.
Szerelmes
álmodozásomban hallgattam az éjszakai neszeket.
Emlékeimben parázsló
– fénylő szemeid jelentek meg, melyeket talán a holdsugár igézete vetített
elém.
Figyelted már az
éjben susogó sejtelmes hangokat? Persze – emlékszel?
A fákon fészkelő
madarak éjszakai neszét? – csivitelő hangocskáikat? – mintha álmukban
mesélnének. A Hold is – mintha szelíden mosolyogna rajtuk.
Tejszínfényű
ragyogásával szívem összeolvadt, majd az égen, a tető fölött továbbvonult, míg
az éjben szemem elől elnyelte a horizont.
Lelkem beitta az édes
illatokat, szívembe a bánat, - a szomorúság pihent meg és karcosan marta be
hiányodat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése