Az élet csodálatos gazda ...
Tudod, arra
gondoltam,
az élet milyen
csodálatos gazdája
a világnak,
és hogy milyen jó
dolog az,
hogy most hideg tél
van,
odakint
barátságtalanul fú a szél,
hogy haldoklik már az
év,
ideje, hogy vége
legyen ennek is,
jól jön már az
elmúlása,
hogy átadja helyét a
megújulásnak,
a tavasznak,
akinek egy időre el
kellett mennie,
messzire távoznia,
hogy érezzük a
hiányát,
ahhoz, hogy
újjászülethessen
előbb meg kellett
halnia,
hogy értéke legyen,
hogy érezzük a
hiányát,
ha mindig csak tavasz
lenne,
ha nem jönne közbe az
elmúlás,
soha sem hiányozna,
ha nem kellene várni
rá,
unalomba fulladna,
de olyan jó várni
arra,
akit szeret az ember,
akit szeretnek,
az mindig
mindenhonnan visszatér,
ha néha kicsit meg
hal is útközben,
mert akkora vonzereje
a szeretetnek,
hogy muszáj
visszajönnie,
de ha nincs a
távolság,
ha soha sem búcsúzna,
olyanná lenne,
mint a
legcsodálatosabb festmény
amelyik évtizedekig
ott lóg a falon,
megszokottá, szinte
láthatatlanná válna,
jó az,
hogy hideg téllel
búcsúzik az év,
fájóbb lenne,
ha ifjúsága teljében
halna meg,
mostanra rárakodott a
sok por,
a sok piszok,
nincs rajta már mit
siratni,
jól jön az eljövendő
új év,
a megállíthatatlan
tavasz
jön megtisztulva,
új reményekkel telve,
örömében virágba
borulva,
megunhatatlanul,
jó gazdája az élet a
világnak,
nem engedi
ellaposodni,
a végtelenségig
elkoszolódni,
mit ér az örökké
tartó ifjúság,
ha nincs mellette az
öregség,
olyan,
mint a falon a sokat
látott kép,
észrevehetetlen lenne
a legszebb is,
annál sokkal
változatosabb az élet,
hogy idő előtt ráunni
lehetne,
csak mire eljön a
hideg,
a fagyos tél,
akkorra vágyik az
ember
egy újabb tavaszra,
a létnek megtisztult
újabb szakaszára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése