Az apró örömök ...
2014. április 27., vasárnap
Remény-tavasz
Remény-tavasz
Bontsd ki szárnyaidat
Simogass aranyló
színeiddel
Emelj fel, ne hagyj
el,
Töröld le fájó
könnyeimet
Ringass el álmaimban
Kibomló
remény-tavaszom
Pokol ...
Pokol ...
Tudod arra gondoltam,
nem hiszik az ördögöt sokan,
legnagyobb vesztükre,
azért aztán kerülnek bajba könnyen,
mosolyogják csak az őket
a veszélyre figyelmeztetőket,
talán, mert nem elég felkészültek,
nincsen meg vele szemben
az ellenálló képességük,
azért aztán
az ajtójukat nyitva hagyják,
ahol az ördög az otthonukba
könnyedén besétál:
ők a hiszékenyek, a lusták, a gyávák,
a hitetlenek, vagy a nagyon éhesek...
s ha már egyszer az ördög megtelepedett,
az ember vele szemben szinte esélytelen,
hiszen ott van tőle karnyújtásnyira,
csábításának kitéve minden pillanatban...
mást nem tehet, minthogy a saját lelkét óvja,
és megpróbáljon vele, és mégis élni nélküle,
mert, ha egyszer nemtörődésében,
figyelmetlenségében
a lelke ajtaját is nyitva felejti,
ha az ördögöt oda is beengedi,
többé nem menekül,
maga is a pokol lakójává válik.
nem hiszik az ördögöt sokan,
legnagyobb vesztükre,
azért aztán kerülnek bajba könnyen,
mosolyogják csak az őket
a veszélyre figyelmeztetőket,
talán, mert nem elég felkészültek,
nincsen meg vele szemben
az ellenálló képességük,
azért aztán
az ajtójukat nyitva hagyják,
ahol az ördög az otthonukba
könnyedén besétál:
ők a hiszékenyek, a lusták, a gyávák,
a hitetlenek, vagy a nagyon éhesek...
s ha már egyszer az ördög megtelepedett,
az ember vele szemben szinte esélytelen,
hiszen ott van tőle karnyújtásnyira,
csábításának kitéve minden pillanatban...
mást nem tehet, minthogy a saját lelkét óvja,
és megpróbáljon vele, és mégis élni nélküle,
mert, ha egyszer nemtörődésében,
figyelmetlenségében
a lelke ajtaját is nyitva felejti,
ha az ördögöt oda is beengedi,
többé nem menekül,
maga is a pokol lakójává válik.
2014. április 27.
A bűnbánat
A bűnbánat
Tudod arra gondoltam,
hogy minden nap, és minden pillanat
az újra kezdésre alkalmas volna,
ha nem cipelne az ember terheket,
amit magában nem önszántából tart,
de amik belé kapaszkodnak, azok
a rejtegetni való feloldozatlan titkok,
amik az újrakezdést,
a tiszta lappal indulást nem engedik...
azt gondolná a gazda,
hogy már rég a múlt szemete,
gondolni rá kár is,
de az a szemét nem engedi szabadulni,
hogy egyszer előkerül a rejtekéről
az ember álmában is fél attól:
meg nem történtté tenni lehetetlen
a bűnt, ami tán
másnak okozott
mérhetetlen szenvedést...
az elkövetőt talán szabadon
soha nem engedné,
ha meg nem bánná,
míg az okozott kín
nagy fájdalmat okozva
a fejére nem száll vissza...
talán a bűnbánat egyedül,
amelyik belülről a bűnt
eltünteti nyomtalan,
nem csak eltakarja felületesen,
a bűnbánat,
ami szabaddá teszi az embert:
talán akkor lehet újra
ártatlanul
indulni tiszta lappal.
hogy minden nap, és minden pillanat
az újra kezdésre alkalmas volna,
ha nem cipelne az ember terheket,
amit magában nem önszántából tart,
de amik belé kapaszkodnak, azok
a rejtegetni való feloldozatlan titkok,
amik az újrakezdést,
a tiszta lappal indulást nem engedik...
azt gondolná a gazda,
hogy már rég a múlt szemete,
gondolni rá kár is,
de az a szemét nem engedi szabadulni,
hogy egyszer előkerül a rejtekéről
az ember álmában is fél attól:
meg nem történtté tenni lehetetlen
a bűnt, ami tán
másnak okozott
mérhetetlen szenvedést...
az elkövetőt talán szabadon
soha nem engedné,
ha meg nem bánná,
míg az okozott kín
nagy fájdalmat okozva
a fejére nem száll vissza...
talán a bűnbánat egyedül,
amelyik belülről a bűnt
eltünteti nyomtalan,
nem csak eltakarja felületesen,
a bűnbánat,
ami szabaddá teszi az embert:
talán akkor lehet újra
ártatlanul
indulni tiszta lappal.
2014. április 25.
A Gerje
A Gerje
Csobog, csacsog a
Gerje patak
A part mentén zeng a
tücsökszerenád
Az égi óceánon kigyúl
milliónyi csillag
A víztükörben fürdik
a holdvilág.
Tavaszi érintés
TAVASZI ÉRINTÉS
A délutáni nap a
nyitott ablakon tűzött be. Fénye finoman melegített, simogatott, mintha egy égő
fáklya lenne.
A fák ágain keresztül
táncoltak a fények, zizegésük olyan volt, mint egy lágy zene.
A lemenő nap vörösen
izzó gömbként színesítette be a horizontot. A leszálló este már langyos. Friss,
tavaszias – fák és fű illata lebegett az ablakon, és a hűs fuvallat apró
csillagok sokaságát – fényszikráit szórta a földre.
Az éjszaka sejtelmes
árnyékként borított be mindent.
A kósza szellő
meg-meglebbentette a függöny fodrait.
Lassan megjelent a
Hold, gömbölyded, ezüstös fényével, - ráült a háztetőre, - világítva kukucskált
a tető pereméről az ablakon át.
Magányomban – szomorú
szemeim könnyfátylán át figyeltem szelíd huncutságát.
Szerelmes
álmodozásomban hallgattam az éjszakai neszeket.
Emlékeimben parázsló
– fénylő szemeid jelentek meg, melyeket talán a holdsugár igézete vetített
elém.
Figyelted már az
éjben susogó sejtelmes hangokat? Persze – emlékszel?
A fákon fészkelő
madarak éjszakai neszét? – csivitelő hangocskáikat? – mintha álmukban
mesélnének. A Hold is – mintha szelíden mosolyogna rajtuk.
Tejszínfényű
ragyogásával szívem összeolvadt, majd az égen, a tető fölött továbbvonult, míg
az éjben szemem elől elnyelte a horizont.
Lelkem beitta az édes
illatokat, szívembe a bánat, - a szomorúság pihent meg és karcosan marta be
hiányodat.
2014. április 25., péntek
A szeretet az élet legszebb csodája
A szeretet az élet legszebb csodája
Tudod arra gondoltam,
hogy a részigazságok csak,
amik gyakran változnak,
a legfőbb igazság
az cáfolhatatlan és szilárd,
az, hogy az élet különös csoda,
hogy nélküle semmi nem lenne,
azon nem változtat az se,
ha az ember időnként
sötét szakadékba botorkál...
az út lehet hepehupás,
pokolba kívánt gyakran,
de attól a tény tény marad,
hogy a legcsodálatosabb ajándék
az élet egyértelműen,
nézve bárhonnan,
az az igazság igazság marad...
és olyan a szeretet is,
az ember sokszor kárhoztatja,
az általa keletkezett fájdalmat
elviselni nehezen bírja,
a kerék egyszer fent,
máskor meg mélyen van,
a vélemény róla változik könnyen,
de tartson az úton bárhol, a főigazság,
hogy a szeretet az élet legszebb csodája,
hogy nélküle a legfőbb csoda is értelmetlen,
az megcáfolhatatlan.
hogy a részigazságok csak,
amik gyakran változnak,
a legfőbb igazság
az cáfolhatatlan és szilárd,
az, hogy az élet különös csoda,
hogy nélküle semmi nem lenne,
azon nem változtat az se,
ha az ember időnként
sötét szakadékba botorkál...
az út lehet hepehupás,
pokolba kívánt gyakran,
de attól a tény tény marad,
hogy a legcsodálatosabb ajándék
az élet egyértelműen,
nézve bárhonnan,
az az igazság igazság marad...
és olyan a szeretet is,
az ember sokszor kárhoztatja,
az általa keletkezett fájdalmat
elviselni nehezen bírja,
a kerék egyszer fent,
máskor meg mélyen van,
a vélemény róla változik könnyen,
de tartson az úton bárhol, a főigazság,
hogy a szeretet az élet legszebb csodája,
hogy nélküle a legfőbb csoda is értelmetlen,
az megcáfolhatatlan.
2014. április 24.
Gyűrűs tánc ...
Gyűrűs tánc ...
Azúrkék mosolyú az
égbolt
A virágok felett
pillangók libegnek
Csobbanó halak az
ezüst patakban
A víztükrön a szellő
gyűrűs táncot lejt
Illatozó orgonák
álmunkat ringatják
Csillagok fénylenek
az égbolt óceánján
Esőcseppek
Esőcseppek
Kristályfüggönyként
zúdul az égből az eső.
A tópart a felhős
éggel összefolyva a messzeségben, a végtelenbe veszik.
Mint drágakövek
csillámlanak a vízen, az újra kibúvó napsugarak.
Tündérország – szívem
boldogsága.
Olyan, mint egy friss
fénykristály.
A villódzó csoda
felett a tavasz hangja és illatárja lebeg.
Zsibong, ragyog a
milliónyi esőcsepp.
A tó most az én
lelkem tükre.
Mikor az égből a
tiszta sugár fátyolként zuhog,
a csillagok milliói
gyönyörködnek a víztükörben.
A szellő hullámzó
fodrokat vet a tóra.
Hunyorgó fények és
eső – lelkem háborgó tengere.
Sápadó nappal, kigyúló
mécsesek, lassan kelő Hold,
s az esti
csillagfürdő a tó vizében.
Itt ülök most is, és
te csak távolból gondolsz reám.
Szívemben feljajduló
fájdalmas hiány.
A szeretet gondolata
A szeretet gondolata
Tudod arra gondoltam,
hogy a gondolat hasonló a madárra:
az egyik pillanatban arra száll,
a másikban huss, tovarepül,
oly természetes az,
hogy az ember sokszor rá se figyel,
a madarak jönnek, mennek csak,
de, ha valaki magában helyet ad,
akkor a gondolat hamar fészket csinál,
ahol ő megtelepszik.
ott egy idő után népes család csiripel...
azért aztán nem mindegy egyáltalán,
hogy az ember mit enged magába,
milyen gondolatnak lesz otthont adó odúja,
mert van olyan, amelyik gyilkos,
csőrével az ember húsát tépkedi,
az életét megkeseríti, és van gondolat énekes,
korán reggel mosolyt varázsol az arcra,
ráadásul életben magát (mily kedves)
a kártevők kicsipegetésével tartja:
a leginkább ilyen hasznos madár
mind közül, a szeretet gondolata,
ahol ő megtelepszik, ott a kert kivirágzik.
hogy a gondolat hasonló a madárra:
az egyik pillanatban arra száll,
a másikban huss, tovarepül,
oly természetes az,
hogy az ember sokszor rá se figyel,
a madarak jönnek, mennek csak,
de, ha valaki magában helyet ad,
akkor a gondolat hamar fészket csinál,
ahol ő megtelepszik.
ott egy idő után népes család csiripel...
azért aztán nem mindegy egyáltalán,
hogy az ember mit enged magába,
milyen gondolatnak lesz otthont adó odúja,
mert van olyan, amelyik gyilkos,
csőrével az ember húsát tépkedi,
az életét megkeseríti, és van gondolat énekes,
korán reggel mosolyt varázsol az arcra,
ráadásul életben magát (mily kedves)
a kártevők kicsipegetésével tartja:
a leginkább ilyen hasznos madár
mind közül, a szeretet gondolata,
ahol ő megtelepszik, ott a kert kivirágzik.
2014. április 23.
Dudorászó szellő
Dudorászó szellő
Erdő, rét pirkadatra
ébred
Hadd süssön rá végre
napnak várt fénye
Lomha bárányfelhők
úszkálnak tova
Vadvirágon darazsak
donganak
Napfényes mező felett
pacsirta zengedez
Dudorászó szellővel
versenyre lengedez
Zöld élénk levelek
sátra felett
Tavaszi héricsek
aranyszirma integet
Tiszánál
Tiszánál
Ülök csendesen. Nézem a folyót, a sűrű fák zöld lombjait. A
Napfény átragyog, fények csillognak a duzzadt habokon. Hullámok játszanak a
lenge szélben, haragos színt vet a víz színére, pedig olyan békés a táj.
Kristályszemekként ragyognak a Nap csillámok. A part mentén végig csónakok
ringanak kikötve, közöttük hallani a furulyázó szél hangját. Tudod, a víz
mellett mindig erősebb a szél - talán pontosan a víz teszi. Hűvösebb is a
levegő. A fák alatt árnyak úsznak. Ez a szépség , a táj szépsége mindig
megbabonáz. A valóság ez: a levelek zöld fénylő tükre, ahogy a vízben az árnyak
ringanak. Szárnyaló madarak víg dala zeng. Rád gondolok - szeretném, ha velem
lennél és Te is együtt látnád velem ezeket a csodákat. Vagy csak nekem csodák
ezek? Felnézek az égboltra: felhőket kerget a szél. Lombok között a sugárszálak
átszúrják a végtelen teret. A sok szomorúfűz rázza füzér ágait, ahogy a víz
felett hajladozik, ringatózik a szélben. A parton már magas, dús a zöld
fűtakaró. Sejtelmesek az árnyak - táncolnak a bokrok, a fák között. Csodálatos
a víz illata
Előttem az
aranyfényekben a szemed mosolyát látom. Keresem a szavakat, szomjazik a
lelkem, hűvösen úszik előttem arcod.
Nagyon fáj a hiányod
2014. április 20., vasárnap
Húsvét
Húsvét
Tudod arra gondoltam,
az ember hiába keresi
a békét kívül,
ott sosincs béke,
ahol ember él,
mondják,
a békét belül kell
megtalálni,
de hogy az ember
észrevegye,
ahhoz kell a kívülről
beszüremlő fény,
anélkül belül csak
üres, sűrű a sötét,
a belső béke,
a belső boldogság
titka talán,
hogy kívülről legyen
rendben a világgal,
a világgal való rend
a világhoz való
szeretetkapcsolat
eszköz a belső
megnyugváshoz,
ahhoz, hogy ne
sértetten
a gyűlölet elől
bezárkózva,
sötétben keresse
valaki a belső békét,
ahhoz szeretni kell a
világot,
nem pedig a
szeretetre várni,
és hogy szeretni
lehessen,
figyelni kell, és
megérteni,
mint egy
kétségbeesett gyermeket,
megérteni csak
szeretve lehet,
talán a Húsvét békéje
az ember egyetlen
lehetősége,
Aki megtalálta
a kívülről jövő
gyűlöletben is
a belső békéjét,
Aki az életét adta a
szeretetért,
Aki meghalt a
keresztfán, mint ember,
Istenként támadt fel,
talán, ha a halandó a
szeretetben
megleli a belső
békéjét,
akkor támad fel benne
az örök,
a bűneitől megváltó
Isten.
… április 2 …
Valódi ünnep
Valódi ünnep
Tudod arra gondoltam,
valahol a lelke
mélyén az ember érzi,
hogy a teljességhez
hiányzik valami,
hogy a hétköznapok
sokaságában
szükség van az
ünnepnapokra,
pedig azt előtte már
valaki kitalálta,
talán az
ünnepcsinálás
a földi utánzata az
éginek csupán,
amikor a lélek
önfeledten ünnepel
nem készül hosszan rá
az ember,
ajándékával
váratlanul lepi meg,
maga az ünnep az
ajándék,
nagy akarattal,
földi eszközökkel
utánozhatatlan,
lemásolhatatlan,
pedig nem hivalkodó,
és nem magamutogató,
energia sem kell
hozzá sok,
az ünnep egyszer csak
megtörténik,
az életet nem egy
napra,
egy életre
megváltoztatja,
hiába is próbálkozik
utánzással,
az ember valódi
sikert nem ér el
semmiféle pompával,
a valódi ünnep, mint
a költészet,
amelyik belülről
indul el,
mondanivalóját nem az
ész,
hanem a lélek
diktálja,
az ember soha se
fárad el abba,
pedig ünnepel minden
nap,
ha a világra az ünnep
a szeretet erejével
érkezik.
… április 5.
2014. április 16., szerda
Az éj ...
Az éj ...
Csendes az éjszaka.
Előoson a Hold, - a felhők között gurul ki ezüstösen.
Csillagok sziporkáznak az
égi óceánban.
Elsimulnak a kusza dallamok, a Föld felett angyalok virrasztanak.
Bűvös, sejtelmes árnyak terülnek fölénk.
Jézus óvja
szíveinket.
Az álmok bűvkörében vagyunk
a mindent elnyelő éjben, míg a hajnal pírja felragyog.
Az élet egy kis virágka
Az élet egy kis
virágka
Tudod, arra
gondoltam,
az élet olyan
lehetett valaha,
mint egy szépséges
kicsiny kis virágka
kéklő hegy lábánál, a
tó partján,
tó partján, minek a
vize selymes,
mint a tükör, olyan a
teteje,
színe valószínűtlenül
kék,
kis virág, a kék
hegylábánál,
a selymes vizű tó
partján,
gyönyörűn vöröslő
naplemenetekor,
tetszett így az
embernek,
csak kevesellte,
s elkezdte
komfortossá tenni,
szegény kis életet
körülépíteni,
hatalmas kőfalakkal
körülvenni,
kórházakat, temetőket
is épített,
benne sírokat,
ahol az ember
csendesen sírogat,
siratja az életet,
amit nem talál sehol,
az életet, ami megvan
valahol,
de a kőfalakat nem
lehet lebontani,
azoktól nem lehet
meglátni.
Az élet egy könyv
az élet egy könyv
Tudod, arra
gondoltam,
az élet olyan, mint
egy könyv,
amit a születés
pillanatában
az ember ajándékba
kap,
a könyv gyönyörű,
öröm kézbe venni,
jó megsimogatni, új
illata a finom tejé,
látványa sok jóval
biztató,
de ha kinyílna,
láthatóvá válna,
nincs benne más,
csak hófehér üres
lap,
mint az újonnan esett
szűztiszta hó,
s az elején a cím,
"Az életem",
minden egyes napra
külön oldal,
amik, ahogy a percek
múlnak,
úgy telítődnek,
először kuszán, mint
ki járni tanul,
majd szépen rajzolva
a betűket,
az írás egyre
gyakorlottabb,
lesz, ahol oldalak
maradnak ki,
máskor az egy oldal
kevés is,
lesz, amire ránézni
is förtelem,
szívesen kiradírozná
az ember,
de utólag kitörölni
semmit nem lehet,
ami volt, az megtörtént,
semmissé tenni nem
lehet,
de lehet új lapon a
régit fölülírni,
a könyv hangulata
megváltozik,
a folytonos háború
békére változik,
mintha a napos
oldalról
egy másik élet írná,
az olvasó nem érti,
mi történhetett,
a kusza, összevissza
oldalak után
újra szépen rajzoltak
a betűk,
a többi csak
előzmény,
az egésznek ez lesz a
lényege,
már kívülről a könyv
nem fényes,
rojtos is, kopott is,
megviselt is,
ráférne a könyvtestre
egy új kötés,
a piszoktól
fürdetéssel szabadulni nem lehet,
az már a külsőbe
végleg beleégett,
de belül,
ahol a könyvnek a
lelke van,
ott a fürdő csodát
tehet,
többé nyoma se
látszik a réginek,
az oldalak újra
lehetnek tiszták
és fényesek,
szegény borító szép
már sose lesz,
de az új lapok
teleírva
még lehetnek sokkal
szebbek,
sokkal értékesebbek,
mint azok az első
üresek.
… október 12.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)