Az élet, mint az óceán ...
Tudod arra gondoltam,
hogy az élet: mint az
óceán,
az ifjú épp csak,
hogy a partot
elhagyta,
lebeg az élet vizének
sokszor tükörsima
szélén,
a felszínén…
van úgy, hogy a víz
tiszta,
egy csöppet se
zavaros,
és az, az ifjú is,
s a sok
igazságtalanság láttán
megszületik benne az
igazságos bíró,
aki ragaszkodik
a szeme előtt lévő
tényekhez,
küzd az igazságért
messzemenőkig…
bántó az ítélet
néha,
s talán
megcáfolhatatlan,
de ahogy az ember
merül egyre
mélyebbre,
ha merül, mert
eljutni oda
sok nehézségen,
fájdalmon
keresztül lehet csak,
sokan vissza is
fordulnak,
mások el sem
indulnak,
könnyebb a vízen
lebegni…
de ha oda eljut
valaki,
ahol látható
az óceán valódi arca,
akkor búcsút mond
az ítélkező bírónak,
(nem magához,
a bíróhoz lesz
hűtlen)
találkozik azzal,
ami a felszín
igazságánál
fontosabb sokkal,
az élet mélyén
található igazsággal,
a szeretet
igazságával,
amelyik nem ítél,
mert amit talál a
mélyen,
az soha sem méltó az
ítéletre,
de méltó a megértő
szeretetre.
2012. április 16
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése