Saját életünk ...
Tudod arra gondoltam,
úgy hiszik sokan,
minden előre meg van
írva,
az ember a műnek van
kiszolgáltatva,
azt teszi,
ami a sors könyvében
benne van,
de talán az is lehet,
hogy az ember egy
személyben szövegírója,
rendezője, főszereplője,
saját életének
leghitelesebb
közönsége
az előadásának,
legfontosabb, a darab
sikeres,
a közönség elégedett
legyen,
hogy az előadás
szerethető,
példakép legyen a
főszereplő,
az élet akkor szép,
ha elégedett az élő,
az ember akkor
szeretheti önmagát,
ha örömére lehet,
ha a színpadon zajló
játékkal
elégedett lehet,
ha a szereplőt
tisztelheti,
magát igazán csak
akkor szeretheti,
de ha mint kritikus
közönség azt látja,
hogy a főszereplő
megalkuvó,
mindig a könnyebb
utat választó,
de mindenre képes a vágyaiért,
akkor nem ébreszt
tiszteletet,
anélkül pedig nincs
is igazi szeretet,
aki nem tisztelheti,
nem is szeretheti
tiszta szívből a szereplőt,
vagyis önmagát,
aki magát nem, a
világot sem szeretheti,
az ember
talán önmagának írja
az életet,
a főszerepet is maga
játssza el,
saját felhőtlen
örömére,
vagy mérhetetlen
keserűségére.
2010. 06.01.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése