Magunk szőjük ...
Tudod arra gondoltam,
való igaz,
az ember önmaga szövi
az életét,
ahogy egy szép,
vagy mint egy rút
mesét,
a szálak betűről
betűre,
mondatról mondatra
az előzőhöz
kapcsolódnak,
a szövőszék adott,
de nagyon fontos,
hogy milyen a
megvilágítás,
kell,
hogy jól lássa az ember
hogy jól lássa az ember
az értelmét az
egésznek,
ha nem is mind érti
meg,
de legalább pontosan
érezze,
semmi, ami jó,
nem megy kárba
belőle,
az se mindegy,
hogy aki ül a
szövőszék mellett,
milyen célra,
eladásra,
vagy örömből,
szeretetből ügyködik,
selyemmel,
vagy valami durva
anyaggal dolgozik
vidáman, akkor is
dalolva,
ha néha a kezét a tű
megszúrja,
vagy kínkeservesen
jajgatva,
a rossz sorsot
elátkozva,
de nem csak szövője,
önmagának borásza is
az ember,
az eredmény, aszú vagy
kannás,
a folyamattól függ,
a folyamat pedig,
hogy a borászt mi
vezérli,
jó borra vágyik,
vagy csak a haszonra,
engedi a szőlőt az ő
természete szerint,
vagy inkább valami
mással helyettesíti,
egy elrontott,
rossz anyagból
készült szövetet
helyrehozni lehetetlen,
azt újra kell
kezdeni,
aki egyszer rájött a
gyors gazdagodás ízére,
az nehezen tud
lemondani,
főleg, ha a silány,
a kevesebb munkával
is
könnyebben eladható,
visszafelé hosszú az
út a hamis,
és a valódi között,
folyó is az ember,
aki sokszor tehetetlen
a benne lévő szennyel
szemben,
de vannak közülük
sokan,
akik az óceánig
evickélnek,
eggyé válva vele,
tisztulni tudnak a
maguk erejéből.
2009. június 04.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése