Az ember társas lény

Az ember társas lény

Tudod arra gondoltam,

amiért az ember társas lény,

talán azért lett színház a világ,

de a magányban csak ritkán társa

ember az embernek

ha mégis valamiben,

akkor a vetélkedésben,

vetélytársas lény az ember,

van, ki kiáll a színpadra,

az élet színpadára,

mert megmutatni akarja,

milyen nagy a tudománya,

más a színfalak mögé bújik,

ő nem képes látványt nyújtani,

egyiket a siker élteti,

a másikat a sikertelenség öli,

az életet mind a közönség kedvéért éli,

magából megmutatni vágyik,

nem magát másokkal megosztani,

mutogatni,

mint a csúfolódó gyereksereg,

így senki sem kíváncsi a másikra,

mintha a teremtő nem a maga örömére,

és nem a teremtmény kedvére

szerelemből szülte volna a világot,

s benne az embert,

hanem, hogy legyen, aki irigyeli,

a különleges mutatványt elismeri,

a dolgok nem szerelemből születnek

nem megtörténnek szerelemből,

szinte minden az ész akaratából,

szinte semmi sem

a lélek akaratából jön a világra,

a dolgokat elvégzi az ember,

és várja a fizetést, az elismerést,

szemekben a sóvár irigykedést,

alig születik valami akaratlan,

mindenre pontos terv van,

egyszer talán arra is képes lesz,

hogy elemekből rakjon össze

valódi, húsvér embert,

de az is csak olyan hiányos lesz,

mint, ami nem a szerelemből született,

lehet, meglesz mindene,

keze lába feje,

dobogni fog a szíve,
kattogni az agyának kereke,

de messziről látszik majd rajta,

őt csupán megcsinálták,

nem született szerelemből,

a világ, amit az ember teremtett
olyan, mint a megcsinált gyermek,

míg tökéletes,
ha mutogatható,

akkor jó,

ha nem, akkor selejt, rejtegetni való,

a mű ritkán szerelemgyereke az írónak,

csak olyan csinált gyerek,

az olvasó megcsinált művet olvas,

ezért inkább nem olvas,

közönség nélkül kevés alkotás születne,

a belső kényszer

nem az alkotás megállíthatatlan része,

hanem vágy a tapsra, a sikerre,

mindenhez közönség kell,

ha nem olvassa,

ha egy harmadik nem hallja,

akkor hiábavalók a szerelmes szavak,

közönség nélkül a szerelem mit sem ér,

sokszor az érzés is csupán tapsért,

nem szerelemből pottyan a világra,

az ember a boldogságát

nem másokkal megosztani vágyik,

nem is tapasztalatot cserélni,

hanem magát megmutatni,

hogy az irigylésre méltó legyen,

másoknak sóvárgó szemében.

2009. június 02.