Olyan a világunk ...
Tudod, arra
gondoltam,
milyen is a világ,
és miért látjuk
annyiféleképpen,
mikor csak egy van
belőle,
miért látja egyikünk
mégis feketének,
a másikunk fehérnek,
egy a világ,
és mégis milyen
sokféle,
egyikünknek rossz,
másunknak jó a világ,
egyikünknek sivár,
ragyogó másnak,
annyiféle,
ahányan csak élünk
benne,
ahányan ítéletet
mondunk felette,
a világ még szép a
kisgyereknek,
ő a szépség felét
foglalja belőle,
egy a világ, de sok a
színe,
nem fehér, és nem
rózsaszín,
a világ tarka, mint a
virágos mező,
ahol minden
megtalálható
az élősködő gyomtól
a kedves mezei
virágig,
mi pedig ebben a
tarkaságban
egy-egy színfolt
vagyunk,
mi a belső színeit
adjuk,
olyannak látjuk,
amilyenek vagyunk mi
magunk,
aki sötétségben él,
az korom sötétnek
látja,
aki a napfényben,
annak a világ maga a
napsütés,
az irigyé az irigység
színe,
ő irigynek hiszi az
egész világot,
akié pedig a szeretet
mezője,
annak a világon
minden virág
a szeretet virága,
mi adjuk a világ
színét,
s mert sokan sokfélék
vagyunk,
a világ tarkaságát,
olyan a világ,
amilyennek mi látjuk,
olyannak látjuk,
amilyenek mi magunk
vagyunk,
belőle azt a színt
érzékeljük,
ami legközelebb van
hozzánk,
vagyis, ami a mi
színünk,
a világot a boldog
boldognak,
a kapzsi kapzsinak,
a lelketlen
lelketlennek hiszi,
pedig a világ egyik
se,
vagyis a világ
mindegyik,
hol sötét, hol
világos,
a világ színeit mi
magunk,
a magunk színeiből
alkotjuk,
tőlünk függ,
hogy a lelke beteg,
vagy éppen
egészséges,
amilyenek vagyunk,
olyan a világunk.
2009. június 07.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése