Az élet rendje ...
Tudod arra gondoltam,
mekkora döbbenet
lehetett
az első felismerés az
embernek,
hogy az az apró, az a
jelentéktelen,
halálraítéltnek tűnő
mag,
megfelelő körülmények
között
óriási fát képes
szülni,
milyen nehéz lehetett
elhinni,
hogy a semmiből lett
a minden,
a mag életútját
kellett végig kísérni,
hogy a hihetetlen
hihető legyen,
de a leghosszabb út
az lehetett,
míg az ember
gyanakodni kezdett,
míg összefüggést
felfedezett,
nagy csoda volt az
akkor,
ami ma már
természetes,
az ember csak azt a
csodát hiszi,
amit megtapasztal
maga is,
de ahogy kezével foghatóvá válik,
de ahogy kezével foghatóvá válik,
többé nem hiszi
csodának,
hiszen az a rendje a
világnak,
hogy az apró magocska
teremti a hatalmas
életet,
az agynak
felfoghatatlan,
mindaddig az,
míg a feltámadt
halott kezén
meg nem tapogatja
meg nem tapogatja
a sebeket,
elhinni nagyon nehéz
elhinni nagyon nehéz
a tapasztalatlan, a
gyengéd,
az örök ifjú szeretet
erejéről
hallomásból nem is
lehet,
hogy hegyeket mozgat
meg,
hogy világot tart
össze,
hogy a hiánya
összezavar mindent,
míg nem találkozik
vele,
míg nem látja
az általa gyógyított sebet,
az általa gyógyított sebet,
addig nem hisz benne,
és nem hisz annak az
ember,
aki bizton állítja,
hogy csodát tesz vele,
hogy róla a hatalmas
követ,
a hatalmas lelki
terhet
egy könnyed
mozdulattal leemelte,
hogy boldogságot
hozott
a legnagyobb
boldogtalanságba,
hitetlen az ember,
míg nem találkozik
vele,
míg gyógyultnak,
a saját
gyógyíthatatlan sebeit nem látja,
de ha különleges
balzsamával
tesz a szeretet
csodát,
akkor az olyan
természetes lesz,
mint a mustármag
ereje,
hiszen ez az életnek
a rendje.
2009. június 05.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése