A sors kegyéért hálásnak lenni
Tudod arra gondoltam,
talán, a sors
mindig a
kiindulópont,
amit az ember jól,
vagy rosszul használ,
eldönthető,
választható,
hogy azután a sorsát,
vagy okolja inkább
önmagát,
máskor,
saját teljesítményére
legyen büszke,
vagy legyen hálás a
sorsának érte,
hogy odavezette,
sorsa,
hogy hova, hogyan
érkezett,
(hamarább ér a
csúcsra,
aki hozzá közel
született,
nagyobbat is lehet
zuhanni onnan)
de az is,
kivel, kikkel hozta
össze útközben,
még talán az is,
hogy a tudomány hová
fejlődik,
segít, vagy árt neki…
ha rossz is a kezdet,
lehetőségekkel
találkozhat,
kínál a sors
többfélét,
az ember jól,
rosszul,
de választhat,
az eredményért
hibáztathatja,
vagy dicsérheti
magát,
vagy épp a sorsát,
de talán az a
boldogabb,
ki a jó miatt hálás,
az ajándékozóra
hálatelt szívvel
gondol,
a rosszra pedig úgy,
hogy ő, saját maga
volt,
aki nem tett meg
mindent,
nem használta ki jól
a sors kínálta
lehetőséget,
talán, mert nem abba
az irányba indult,
amerre a jósorsa
csalogatta...
hogy az ember honnan
nézi,
a tényen nem
változtat,
de igazságosabb
kárhoztatni
az útközben ért
rosszért
önmagát,
mint a sorsot
igaztalanul elítélni,
és ha a büszkeség
kiérdemelt is,
annál talán sokkal
nagyobb boldogság
a sors szerető
kegyéért hálásnak lenni.
2011. ápr. 01.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése