Érzések
Tudod arra gondoltam,
hogy vannak az ember
életében
számára fontos,
igazán nagy
események,
amikhez megfelelő
ruhát ölt,
és a ruhához hűen
viselkedést illőt,
ezek az alkalmak nagy
örömök,
vagy a nagy bánatok
idői,
legtöbbször jogos az
öröm,
és a bánat is
indokolt,
de valamiért
egyiknek sem hagy
szabad folyást,
az érzéseit,
mint a korlátlan
levegőt,
nem engedi szabadon
áramlani,
akár, ha épp azt
akar,
egyik partról a
másikra csapongani,
a fekete ruhát
felveszi,
a könnyeket vele,
és mintha sötét
örvénybe kerülne,
mosolytalan
a gyász egyre
mélyebbre lehúzza,
nem enged pillanatnyi
szünetet se magának,
nem engedi az
érzéseinek,
hogy megmutassák,
önmaguktól mire
képesek,
talán ezért,
hogy a folyton ömlő
könnyektől
ritkán jut el a
belülről induló,
a fájdalmat
megkönnyítő,
a lerakódásoktól
megtisztító
könnyebbséget adó
sírásig,
amit akár
egy sebeket enyhítő
mosoly is követhet,
a könny is, mint
ahogy a mosoly,
segíthet,
de ha felveszi az ember
a fekete ruhát,
akkor kívül belül
öltözik feketébe,
sebeit tépkedve
kizár minden színt az
életéből,
és nem jut el
önmagáig,
az önmagától
patakként elinduló,
fájdalmas de mégis
fájdalmat enyhítő,
borogatásként ható
könnyekig.
2010. ápr. 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése