A szeretet szálai
Tudod arra gondoltam,
abban a zsenge
korban,
mikor még a
legfogékonyabb,
az embert felkészítik
az életre, mások
tapasztalatait
iskolákban szerzi meg,
belőlük sző magának
a továbbiakhoz
kapaszkodót,
de közben, mert kevés
van belőle,
önmagára alig marad
ideje,
nincsen ideje a
világról
szerezni saját
tapasztalatot,
amiből leszűrhet
saját
következtetéseket,
és nem marad ideje
saját
emberségét megfogalmazni,
és nem marad idő
saját,
hókristálynyi
gondolatait
továbbgörgetni,
a szeretet kusza
szálait elrendezni,
egyszerűbb hagyni
olvadni,
a szálakat
időszűkében eltépni…
abban a fogékony
korban
a lehetségest a
világról megtanulja,
de nem épít
biztonságos világot
önmagának, önmagából
olyan hálót nem
készít,
amit lehet használni
belső támaszként,
ahova,
ha felborul a
megtanult rend,
a nagy zuhanást
elkerülve
lehessen rázuhanni,
végül is, talán,
mert az ember önmagát
meg nem fogalmazza,
nincs is önmaga,
csak egy könnyű
valaki van,
akit a mindenkori ár
viszi magán.
2011. április 07.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése