Az ember felelőtlen

Az ember felelőtlen

Tudod, arra  gondoltam,

az ember kezdetben felelőtlen,

megfontolt fokozatosan lesz belőle,

ami jó, mielőtt az úttestre lépne,

és jó, mielőtt mást oktalan sértene,

de hiba,

ha meggondolt annyira,

hogy önmagát is megfontolja,

érdemes-e,

megéri-e lenni önmaga,

mint egy magányos fának,

vagy a sok egyforma között lenni egynek

biztonságosabb, védettebb,

ahogy az idő múlik,

úgy temeti magában a megfontolatlant,

a gyermekit,

ami nem épp szégyenletes,

csak helyzethez illőn gyerekes,

ami az idő múlásával halad előre

a saját útján,

ha a kisdedet felnőni hagyják,

de mert lekicsinylő mosoly jár,

az ember megfontolja,

jobb felesleges rongyként kidobni,

mint teherként megtartani,

könnyebb nélküle az élet,

nélküle nem pirul az ember,

és nem jön soha zavarba,

zavarba csak a valódi jön,

biztonságosabb kiszámítva,

belül is rezzenéstelen,

ha már az álarc se takar semmit,

ez is tánc, de ez a tánc

már nem a saját,

minden lépése előre ki van számítva,

nincs benne zavarba ejtő,

nincs benne elvétett lépés,

biztonságos

a tánc,

megfontolatlan mégis más,

ha egyedül is,

ha gúnyos mosolyok közt is,

ha sokszor botladozva is,

a saját útján az ember szólista,

ha elvéti is néha,

ha néha bele is pirul,

az csak annak a jele,

hogy élet van benne.

2010. ápr. 16.