Társsal is ...
Tudod arra gondoltam,
a látszat az,
hogy az ember a
valóságban,
az idő múltával,
végérvényesen marad
magára,
van, ki csak a végső
búcsúnál
szembesül az
igazsággal,
a teljes magánnyal,
akkor érzi,
az élet utolsó
kapujánál
dolgavégezetlenül
áll,
van, ki már
sokkal előbb,
társsal is társtalan…
az életét az ember
ésszel alakítja,
az ésszel, ami mindig
megmondja,
hogyan van a
legjobban,
de már annyi galibát
okozott,
miért is lenne az ő
döntése
a megbízható
feltétlen,
talán pont a logikája
segít eltévedni,
összekeveri, előtérbe
helyezi
a kevésbé fontos
dolgokat,
ítélkezik csupán
külsőségekből,
ha jól ítél,
az csak a véletlenen
múlik,
talán azért, hogy oly
sokan
magányosak együtt is,
mert eltévedtek,
hallgatva rossz
tanácsadóra,
lehet, hogy baj van a
füllel,
nem azzal,
ami a kívülről jövő
útmutatást hallja,
amelyik az ész
botladozásait segíti,
ez a másik olyan,
ami talán nincs is,
de aminek lennie
kellene,
nagyon éles hallással
rendelkeznie,
ki tudhatja,
volt is Talán valaha,
csak, mert nem
használták,
mint felesleges dolog
az idők folyamán
elkopott,
fül, amelyik hallja a
lélek hangját,
az észnek azt
továbbítja,
ha még hallgatna is
rá,
az ember magányos
soha,
önmagban sem lenne,
vele,
a tökéletes
idegenvezetővel
megtalálná az
utat könnyen,
amelyik a teljes
élethez vezet.
2011. jan. 04.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése