2018. május 6., vasárnap

A vízzel eggyé válni ...


A vízzel eggyé válni ...
Tudod arra gondoltam,
az embert vezeti a vágya,
ha egy képet lát róla,
ha sok szépet hall az óceánról,
úgy érzi,
szerelmese a végtelen víznek,
pedig csak nem is ismeri,
rá nagyon vágyik mégis,
ha a vágya,
ellenére a távolságnak
teljesül,
ha ott állhat a partján,
ha merítkezhet hűs vizében,
hogy szereti, úgy érzi,
de ez még mindig nem a szerelem,
jöhetnek újabb vágyak,
mik más tájakra vezetik,
elviszik az égig érő hegyekig,
vagy a hatalmas sivatagig,
és van úgy,
hiába volt oly erős a vágy,
a víz túl hideg és túl sós,
a part kellemetlenül kavicsos,
ha hajóra száll,
tőle az ember tengeribeteg lesz,
jön a kiábrándulás,
elmúlik végleg a vágy,
nem hiszi már,
hogy Ámortól volt az érzés
és van olyan is,
ki megérkezik vágya központjába,
és nem csalódik,
az a part a legcsodálatosabb,
a víz marasztalóan simogat,
a legjobb festő sem tud festeni olyat,
nem elégszik meg a kevéssel,
magáénak tudni belőle
egyre többet szeretne,
a mélyébe lemerül egészen,
úgy szereti, ahogyan van,
ahogy a teremtő teremtette,
nincsen már más vágya,
örökké lenne vele,
de hát az embernek
a lehetőségei nem végtelenek,
kopoltyút nem növeszthet,
így csak arra vágyik,
egyszer talán,
ezen az életen túl,
a szerelmetes vízzel
örökre eggyé válik.

2011. jan. 05.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése