Szomorúfűz
Magamba nézve
.. Amikor azt kéred
tőlem, - nézzek magamba ... De vajon Te magadba nézel e néha? Én folyamatosan
azt teszem ... De miért is? Az életem, a szerelmem millió szilánkra
robbant szét. Emlékképek. - Őszinte, mély szerelmet adva, - tele fájdalommal és
nem a testi, - hanem a lelki fájdalomra gondolva. .. Sértettség, - meg nem
értés, - a maradékok, - fájdalom, - önzés. Szavak? ... Vérzik a szívem, de
vajon ezzel törődsz e? Azon gondolkodom, - mikor magamba nézek - csak bennem
van a hiba, vagy egyáltalán bennem van e hiba? És ha igen, vajon miért? Mert
szerettem és szeretek? Hallgatás! - Mély hallgatás! - Csak egyszer, egyetlen
egyszer a szavak ki lennének mondva , - őszintén - hogy a levelek oda érnének,
ahova igazán szólnak... Naponta megvizsgálom a lelkemet, - az érzéseimet... A
lelkem "csak" egyre jobban fáj, az érzéseim mit sem változtak, -
sőt, még mélyebbek lettek. Naponta tanulok újra élni... Igen, élni tanulok, és
megpróbálok magamra találni. És mikor eljönnek a félelmetes esték és az éjszakák...
Mikor hiányzik a simító kéz, - az ölelés, - a csókok ... Hol vagy Te? -
olyankor hol is vagy? ... És mikor rád borul a fájdalmas magány... Igen, én is
szeretem a friss, tavaszi szelet, amely mondatfoszlányokat cibál magával ... A
mondatfoszlányokat elviszi a szél, de vajon ugyanaz a szél miért nem hoz is, -
ha csak szavakat is.... A szavak: - mi is rejlik a szavak mögött? Azok a
simogató szavak, - amit a szerelmedtől vársz, miért fájóak, ha egy őszinte
baráttól jönnek - pedig mennyire jól esne a kedvestől... Fáj, - fáj minden
gondolat, és talán ez az életem rendje, hogy újabb és újabb fájdalmakat kapjak
... Az életünket mindig a pillanatok és azok a
pillanatok határozzák meg, amitől eláll a lélegzetünk. És nagyon jó, amikor
elállhat a lélegzetünk egy-egy pillanatra. És az érzésekért újra - újra érdemes
élni ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése