Lélekhatások
Tudod arra gondoltam,
az embert a világban,
sokszor akaratán
kívül is
éri nagyon sok hatás,
jók, és rosszak,
javítanak, vagy épp rontanak,
egészséges marad,
akit sok pozitív
hatás ér,
legyengül,
a betegségeknek
ellenállni képtelen,
ha a rontó,
ha az ártalom van
túlsúlyban,
ellenálló nem lévén,
megbetegszik a
szervezet,
hol itt, hol ott üti
fel a fejét a baj,
az orvostudomány mai
állása szerint
javítani nem lehet
rajta,
visszafordíthatatlan
a folyamat,
ahogy a testet,
a lelket is éri sok,
különböző hatás,
építőek, és rombolók,
ha túlsúlyban van a
jó,
az védi, erőssé
teszi,
a lelket
időálló balzsammal
kenegeti,
a sok-sok szeretet,
ami a helyén nem fér
már,
onnan árad…
de ha több az
ártalom,
mint a haszon,
a lélek ellenálló
képessége
megszűnik teljesen,
ha a gyűlölet kap
helyet benne,
gyógyíthatatlan,
mint aki
megzavarodott,
gyűlöl az ember
oktalan,
annyi benne a
méreganyag,
vele mit kezdeni nem
tud,
mint a megduzzadt
folyó kiárad,
megmérgez, ami útjába
akad
mindent tönkretesz,
a gyűlölet talán a
lélek mérge,
halálos betegsége,
a szeretet pedig a
lélek örökléte.
2011. 01. 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése