Élni a pillanatban
Tudod arra gondoltam,
mekkora utat tesz meg
az ember
lefelé, a
kisgyerektől, attól,
aki siratta a sérült
szárnyú pillangót,
addig, míg minden
gond nélkül
az ártatlan bogarat
szétkeni oktalan…
és arra,
hogy azt mondják,
élni nem a tegnapban,
és nem a holnapban,
hanem a pillanatban
kell,
de az is igaz talán,
a pillanatban,
de sohasem a
pillanatért,
hogy a tékozló fiú is
a máért élt,
végül nála
érdemelt
a disznó is jobb
sorsot,
talán igaz, élni a
jelenben kell,
az elkövetkező
sok-sok pillanatért,
hogy közben az
emberségét
ne pazarolja el az
ember,
bármi áron,
a pillanatot
nehezítve sokszor,
ragaszkodni érdemes
hozzá,
ha jutni nem akar
a tékozló fiú
sorsára,
akinek egyszer majd
megbocsátanak,
de nagyon nehéz a
visszaút …
ha nem is lehet
építeni mindig,
de talán lehet
megőrizni,
amit cseppet se
egyszerű,
csomagtalan lefelé
könnyebb
csúszni sokkal,
mint csomaggal
a sikamlós úton
cövekelni,
de talán kapaszkodva
a szeretet erős
fájába
egyszerű az is.
2011. febr. 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése