Kevés a világban a szeretet
Tudod arra gondoltam,
a kisgyerek a világot
olyannak gondolja
pont,
amilyennek látja a
szemével,
hallja a fülével,
ahogy a kezeivel
tapintja,
nem feltételez
semmiféle hamisságot,
álságot,
de az idővel az
okosabbja,
(a jó megfigyelő
hamarább,
a kevésbé az, később)
veszi észre,
hogy a világ, benne
az ember
nem olyan, hogy a
szavak,
a cselekedetek,
nem azt jelentik
mindig,
amit mutatnak,
a kis ember csalódik,
ártatlan szeretetét
fokozatosan elveszíti,
beáll a sorba, a nem
áttetszők sorába,
mint egy útjelzőn,
halad a többiek
után...
de talán van kevésbé
okos,
talán kicsit butácska
is,
ki megfigyelőnek nem
olyan jó,
ő, mikor már
körülötte
ismeri a valóságot
mindenki,
az első benyomást még
mindig hiszi,
hogy a világ,
benne az ember
tökéletes,
ha lát is rosszat,
magában látja,
az ő nézőpontja lehet
a hibás,
ő a buta, ő az,
ki rosszul ítéli meg
a dolgokat,
a tökéletlenséget
keresi magában,
a mentséget mindig
megtalálja,
azt hiszi, a szavak,
a cselekedetek,
az igazságnak szolgálnak,
hogy mögötte más
nincsen semmi,
sok idő kell a
butácskának ahhoz,
de egyszer talán a
legnaivabb is észreveszi,
hogy körülötte sok
minden szól másról,
hogy a dolgok nem a
felszínen,
a dolgok a mélyben
zajlanak,
hogy a világ
megfordult az emberben,
aminek mélyen kellene
lenni, az került fel,
és aminek a helye a
napfényen lenne,
az a sötétben van,
de addigra,
talán szeretetből,
vagy csak, mert
szokása,
megtalálja a
mentséget újra,
talán azt,
hogy azért ilyen az
ember,
mert kevés a világban
a szeretet.
2011.jan.03.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése