Hinni, bízni a szeretetben ...
Tudod arra gondoltam,
vajon az ember
méltó-e a bizalomra,
mint ahogyan azt
mondják oly sokan,
száz csalódás után
érdemes-e elölről
kezdeni,
újra csak bízni…
én azt hiszem,
hogy nem,
természeténél fogva
az ember nem érdemel
bizalmat,
mint az oroszlán, ki
míg szopós,
míg rászorult, olyan,
mint a ma született
bárány,
de ahogy erősödik a
karma,
többé neki nem szabad
hátat fordítani,
érdemesebb
biztonságos ketrec
mögé bújni…
ő legalább
kiszámítható,
de aki nem ismeri az
embert jól,
és balgán megszereti,
jobban teszi,
ha óvatos nagyon,
a szeretetet jobb
titokban tartani,
(tudom, szinte
lehetetlen,
de amennyire lehet)
ha észreveszi,
visszaél vele hamar,
egyszerre mindent
odaadni
nem szabad,
jobb tartalékolni
magából, magának,
mert ha már teljesen
nincstelen,
az utcára kerül
könnyen,
lehet mindennek
ellenére szeretni,
(esetleg szánni)
de nem szabad
elfelejteni soha,
bízni benne nem
érdemes,
ha az utolsót is
megkapta,
ha már a másik
koldus,
ha magából az utolsó
betűt is kiírta,
többé szükség reá
nincsen,
nem szabad hinni,
bízni az emberben,
el kell fogadni,
ilyen,
rajta változtatni nem
lehet,
veszélyes hozzá túl
közel kerülni,
de ha egyszer benne
felviláglik,
ha láthatóvá lesz
a szeretetnek akár a
legkisebb jele,
akkor megváltozik
minden,
akkor már hinni,
benne bízni
érdemes csukott
szemmel is,
igaz, akkor sem az
emberben,
de lehet, a benne
lévő szeretetben.
2011. jan. 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése