A szeretet menthet
Tudod arra gondoltam,
az ember szereti,
vagy nem szereti
az írót, pedig csak
nem is ismeri,
amit szeret, vagy
nem, az csak a mű,
mihez az alkotónak
sokszor annyi a köze,
hogy a légből kapott,
vagy a nehezen
megszerzett tudást összerakja,
belőle nem lehet
megtudni semmit róla,
az alkotó a mesében
nincsen benne,
nem a része,
a produktum
valamilyen divat,
vagy elvárás
kiszolgálására született…
az ember és a
cselekedete nem mindig egy,
amit tesz, nem mindig
belőle adódik,
a cselekedete nem a
névjegye,
talán, mert a
leggyávább lakója a földnek
az ember,
aki fél az Istentől,
a repülő
és a lassan pergő
időtől,
az állatoktól,
saját mezítelen
valójától,
de talán legjobban
embertestvére
véleményétől,
ezért úgy éli le az
életet,
hogy az életmű, ami
közben születik,
nem hozzá tartozik,
nem lehet belőle
megismerni,
nem lehet ráismerni,
lehet szeretni,
vagy nem szeretni
cselekedeteit,
de nem lehet
megszeretni
az egyedi,
az
összetéveszthetetlen embert,
mert az nem látható
sehol,
a kettő távol áll
egymástól ,
ha lenne bátorsága
adni önmagát ,
szeretni lehetne őt,
legyen akár a
legnagyobb a távolság,
jobban, mint hosszú,
alkalmazkodó
együttlét során,
ha valaki megismeri,
megszereti a valót,
akkor már el nem
tántoríthatja semmi
tökéletesebben már
nem lehet megismerni,
de hát az ember ezen
a földkerekségen
a leggyávább élőlény,
fél önmagától,
és legjobban attól,
róla a világ, a másik
ember mit gondol,
pedig talán, ha a
rejtegetett,
talán kicsit dadogós
önmaga
napfényhez jutna,
csodás fejlődést
mutathatna,
de mert az ember
gyáva,
megtalálhatatlanul
elrejti magát,
a helyzete
kilátástalan,
de talán a csapdából
kikerülni
egy esély van,
a szeretet, ami
megmentheti,
ami a gyávát bátorrá
teheti.
2011. jan. 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése