Tűz és víz szerelme
Tudod arra gondoltam,
aki él sokáig a
városban,
az a várost
megszereti,
az életét máshol
el se tudja képzelni,
és aki az Alföldön
született,
annak a távoli hegyek
nem sokat jelentenek,
ki amit megszokott,
meg azt szereti...
de igazán,
szerelemmel szeretni
az idegen, onnan a
síkságról
sokszor
nem sokra becsült
hegyekbe lehet,
olyan csodákat lát
meg
a sík vidékről
érkezett,
amit a hegylakónak
már a szeme
megszokott,
nem látja: hiába,
hogy az orra előtt
ott van,
beleszeret a síkság
lakója
a magas hegycsúcsba,
mégis visszatér
eredeti otthonába,
mert azt már
megszokta,
az az ő közege, ott a
járást jól ismeri,
de szerelme tárgya
mégis
az a más, az a különleges
elérhető, és mégis
elérhetetlen …
hasonló a hasonlónak
örül,
s ha az ember a
másikban
a saját tükörképét
látja,
azt szereti, de talán
lángoló szerelembe
inkább
a tőle idegen,
a teljesen
másmilyenbe esik,
mert az nem a
megszokott,
annak látja a különlegességét…
amikor a tűz és a víz
összeölelkezik,
az életét egymásnak
kiontják,
de a vízből egy
kevésnyi,
oxigént adva neki
fellobbantja a
parazsat,
s a víz, amelyik
jéghideg,
felforrósodik a
tűznek a közelében…
két ember, aki
egymáshoz képest olyan,
mint a tűz és a víz,
hatalmas szerelembe
eshet,
de együtt a kettő az
életre képtelen.
2012. június 06.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése