Az élet nagy tanítómester
Tudod arra gondoltam,
mondják,
az élet a nagy
tanítómester,
és úgy igaz,
hozzá képest egy
csepp
minden téglából épült
iskola,
tanít sok mindenre,
azt is elárulja,
hogy bizony ő sem
fenékig tejfel,
pedig azt hinné az
ember tanulatlan,
hogy egy
gyönyörűséges séta,
de megtanít rá,
(ha van rá ideje,
lehetősége
mindig jobban)
hogy minden jó
egyszer vége tér,
de arra is, hogy a
rossz nyomában
akár ott is
liheghet a jó láthatatlan,
hogy nem az ember a
világ közepe,
hogy a bokor,
amelyikben a sírás
megterem
mosolyvirágot
hoz sokszor…
de talán a
legtökéletesebb tanuló
a földi élet
szeretet nevű égi
gyermeke,
ki megtanít arra is,
hogyan lehet
gondolattal,
szóval, cselekedettel
simogatni,
hogyan lehet a másik
örömének
a sajáténál jobban
örülni,
a kedvéért boldogan
lemondani,
hogy a világ közepe
mégiscsak az ember…
jó tanítómester az
élet, de sokszor éles,
nem eléggé
kidolgozottak az oldalai,
könnyedén felsért,
sokszor
gyógyíthatatlanok a nyomai...
a szeretet a
kidolgozatlanságokon segít,
árnyal és színesít,
sarkokat tompít,
teszi művészivé az
iparos munkáját.
2012. május 31.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése