Mint a szivárvány ...

Mint a szivárvány ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az életben,
legyen az jó, vagy rossz,
szinte minden olyan,
mint a szivárvány,
ami csak egy látvány,
és aminek az örömét,
vagy a bánatát,
az idő előbb,
vagy utóbb eltünteti,
még határozottak először,
a színei kezdetben élesek,
majd halványulni kezdenek,
míg végül a semmivé válnak:
így tűnik el szinte minden,
amit az ember hisz valóságnak...
egy ideig még élnek,
de már csak az emlékben,
majd egy újabb, a régit feledtető jön,
és onnan is elillan:
elvesznek a sötétben
múlhatatlannak hitt fájdalmak,
és a szárnyaló örömök örökre,
bilincset rá hiába is helyeznének,
a szivárvány akkor is semmivé lenne,
csak a bilincs maradna...
de van egy gyűrű,
amelyik megfoghatatlan,
kinőni sem lehet,
el soha se kopik,
túl éli a sok,
a semmibe tűnő szivárványt:
az a gyűrű
nem a végtelen szimbóluma,
a valódi szeretet a végtelen maga,
ami összeköt két embert,
nem látvány csupán,
nem múló szivárvány,
de az időt álló,
tán örökké tartó valóság.

2014. január 23.