A cél ...

A cél ...

Tudod arra gondoltam,
a cél, hogy az épület elkészüljön,
az építkezés folyamán a mű
jó esetben
egyre csak tökéletesedik,
míg azt a pontot el nem éri,
amikor a munka befejeződik,
amikor lakhatóvá válik...
de a használattól szépen lassan
megkopik, elveszti új állapotát,
végül, hosszú idő után
lesz használhatatlan rommá,
mint szinte minden,
amit alkot az emberi kéz,
sorsa az,
magának az alkotónak is,
megállíthatatlan a romlás,
ha végetér az építkezés
megkezdődik a kopás...
ilyen még a szeretet is,
ahogy róla azt gondolják,
készen van, lehet használni,
a gyümölcsét learatni:
ha ma nem építik tovább,
veszteni kezd a fényéből holnap...
de lehet a leépülést elkerülni talán,
magasabbra emelni, nap, mint nap
egy- egy új elemmel tökéletesiteni,
soha se hinni, hogy elkészült,
mert talán soha nincs kész az igazi,
mindig lehet hozzáadni egyet legalább...
a határtalan építkezés boldogság,
hogy hozzátapasztani lehet mindig
egy kis apró szeretetet,
úgy válik a világ legszebb,
soha se befejezett építményévé.

2014. január 20.