Január – tél idusa
A fákon virágzik a
zúzmara,
álmodó csend lapul a
kert felett
Szürke palást terül
fölénk,
ünnepies a januári
csend
*
Elmúlt a
karácsony, elbúcsúzott az óesztendő is.
Elköszönt december. Januárral bekopogott az újesztendő. Tél van, alszik a táj,
bár az utóbbi napok enyhe időt hoztak.
A napfény hiánya
szomorúvá teszi a hónapot, az esték csendes hidegséget sugároznak.
Ködös, párás,
dérlepte a táj, a fű, a bokrok, a kövek. Madárdal régen nem hallható.
Ha a Napocska mégis
kidugja sugárszálait takarója alól, a fenyőóriás tűlevelein átbök a fény.
Búsak a kopasz fák,
zörgő ágaik sírnak, dideregnek a télben.
Ködvirágok borítják a kertet a szállongó
hópihe-szirmoktól. Vagy hópamacsok takarják a fák dérlepte, csörgő ágait, vagy hóbundától
terhesen hajolnak mélyre a tuja lombjai.
Kemény fagyokat
hozhat a januári szél, elhagyott tájon fújja énekét. Jégvirágokat nevelget az
ablakokon a dermesztő hideg. Korán alkonyodik, de már egy percenttel hosszabbak
a nappalok. Zimankósak az éjszakák.
Január bontja a
karácsonyfákat. Tavaszt vár a természet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése