A tél bánata
Alszik a természet,
álmodik a táj. Megváltozott az égbolt is, távolibbak a csillagok is, minden oly
idegenné válik, oly távolivá.
A fák, a bokrok téli
színekben állnak, csak a fenyők, a tuják lombjai zöldellnek.
A bujkáló Nap alatt
dideregnek a kis madarak. Csendes napok, siető léptű emberek,
kézen fogva siető
párok, a csípős, szeles napokban.
A terek
elhagyatottak, hűvösen állnak, a harangszó is ridegen bong a légben.
Néha egy eltévedt,
fáradt falevél vitorlázik a föld felé. Szívünk tele van a tél bánatával,
szürkeségével.
A szökőkút vize
elapadt, nem fröcsköli szerte vizét.
Nyár és ősz együtt lépkedett
el, de holnap már tavaszi ébredezést várunk az elmúlás után.
*
Esténként becsukom
otthonom,
szívemet is bezárom,
S mi fáj nagyon,
ajtómon kívül hagyom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése