Terjed a rossz

Terjed a rossz 

Tudod arra gondoltam,
valamiféle növények, mintha
a magjaikat szétszórták volna,
úgy terjed a világban a rossz,
amelyik ott áll az utcasarkon,
a bájait osztogatja könnyen,
s mert az erkölcsöt nem ismeri,
hazudik, ha kell,
magát jó színbe tünteti fel,
ígér mennyei örömöket,
mesés gazdagságot,
s mert mindig éhes az ember,
nehézen tudja kimondani
a talán legfontosabb szót,
a „nem”-et neki,
s mire az áldozata észbe kap,
azt látja csak,
hogy megfertőzte,
mindenéből kifosztotta,
hogy hazug volt minden szava,
a gazdagság, amit ő nyújthat,
értéktelen, többet vesz el,
mint amennyit
képes adni az embernek…
aki talán a jónak is mondana igent,
ha az nem lenne olyan fárasztó,
erőt megpróbáló,
igaz, őt sem adják ingyen,
ha nem is
haszonért osztogatja a bájait,
ő nem ígér, nem mutogatja,
magát nem kínálja,
rajta semmi feltűnő nincsen,
nem ácsorog
minden utcasarkon,
őt észre kell venni,
érte meg kell dolgozni sokszor,
nem, mintha ő kívánná,
de mert időnként a vihar
repítette elérhetetlen csúcsokra:
a maga valójában
meg kell őt szeretni,
hogy élni érdemes csak vele legyen,
akkor ő adja magát szívesen,
az ember mérhetetlen örömére.

2013. aug. 20.