Arra vágyunk

Arra vágyunk

Tudod arra gondoltam,
a legtöbb ember arra vágyik,
hogy legyen valaki,
egy tőle teljesen idegen,
aki őt megszereti mindennél,
önmagánál is jobban,
akinek az élete minden pillanatát
büszkeséggel tölti el,
hogy ilyen kincsre lelt,
hogy legyen legalább egy,
akinek a számára az egyetlen
ebben a mindent pótolható világban,
aki csak az erényeit látja,
aki észre nem veszi a ráncait,
aki szépnek látja reggel is,
akinek ő a nélkülözhetetlen,
az, aki nélkül értelmetlen az élet...
kívánja ezt olyan valaki,
aki önmaga se képes arra,
hogy más élete,
más boldogsága
fontosabb legyen,
mint a sajátja, mintha
a sík mezőn sétáló
várná a másiktól azt,
hogy a legmagasabb hegyet
megmássza könnyűszerrel...
ahhoz s szeretethez talán
az út nehéz nagyon,
arra csak kevesek képesek,
így aztán az ember legtöbbször
csak lelke mélyén vágyik rá,
se adni, se kapni nem képes:
kevesen vannak a csúcsra érők,
de az élet azért
a hegy lábánál is lehet szép,
ha nem is csodálatos,
különösen,
ha az ember tesz érte sokat.

2013. szeptember 26.