Szeplőtlen ...

Szeplőtlen...

Tudod arra gondoltam,
hogy szeplőtlen talán csak
a ma született kisgyerek,
az idő folyamán egyre több lesz
a kezdet szépséget megrontó,
szappannal lemoshatatlan folt,
s hogy azt elrejtse az ember magán,
felöltözik egyre jobban,
a jótékony ruha mindent eltakar…
pedig jól esne a meleg nyárban
megszabadulni a felesleges göncöktől,
csak hát a halandó minél szebbnek,
tökéletesebbnek akar látszani:
nyomasztja a hiba titka,
mert azt gondolja,
csak a makulátlant,
a ragyogón tisztát,
akin nincsen parányi szeplő sem,
csak azt lehet szeretni igazán…
előbb utóbb kerülnek napfényre a hibák,
s az ember szégyenkezve ott marad,
mint a tolvaj, kit rajtakaptak:
de ha a szeretettel találja magát szembe,
az olyan, mint a végső feloldozás,
mert a szeretet átöleli az egészet,
sok-sok szeplővel együtt is,
s akkor az ember a felesleg ruhát
levéve magáról egyenként,
szépsége biztos tudatában
kap szárnyat,
hiszen már könnyen repül,
ha nincsen felesleges álca,
ami visszahúzza rátapadva.

2013. június 11.