Irigység

Irigység

Tudod arra gondoltam,
hogy van irigység olyan,
amelyik tombol,
ébreszt gyilkos indulatot,
és van olyan, ami talán
az agyhoz nem is jut el,
össze a lélek szorul,
tán épp irigységében
egy messziről látott,
neki soha sem jutott
szerető simogatástól...
persze, van,
hogy minden jel arra utal,
hogy az embert szeretik,
csak éppen nem jut el a lelkéig,
tudja, és mégse érzi, olyan az,
mint hallani az érett gyümölcsről,
feltételezni a létezését,
mint a természetest,
de belé nem harapni,
vele eggyé nem lenni,
nem épülni általa...
talán kevés is az olyan szeretet,
ami másban születik,
és az ember érzi magában mégis,
amelyik olyan erős,
hogy kettő szívet is megdobogtat,
tán csak a kiváltságosok elő joga...
de talán biztonságosabb úgy építkezni,
hogy a halandó
érezze magát a világban akkor is jól,
ha szeretet mástól
neki, valami oknál fogva nem jut,
(persze, úgy azért
a lélek fájdalmában
néha összeszorul)...
az talán csak akként lehetséges,
hogy nem kívülről várni ölbe tett kézzel
a sokszor soha nem érkező szeretetet,
de belül nevelni sok szeretetgyermeket,
attól erősödni testben és lélekben:
mert, aki az élet értelmét
magában megtalálja,
a külvilágnak nincsen kiszolgáltatva.

2013. szeptember 6.