Cicák - rózsabimbók

Cicák – rózsabimbók

„Egy cica rózsabimbó az állatok birodalmának kertjében”

Robert Southey

Két cica két rózsabimbó?

Mikor megláttam a két kis testvért, nem tudtam eldönteni, melyik is maradjon, hiszen mindketten azonnal a szívembe lopták magukat. Külsőleg is és jellembeli vonásokban is eltértek egymástól. A szürke cirmos – MANYUSKA – fehér, vöröses foltokkal, lány cica létére kis vadóc volt. Bájos pofijával, sötétkék szemével szépséges cica. KORMI, akinek fehér nyakkendője volt és apró kis lábaira mintha fehér kis csizmát húzott volna. Hasán egy virág alakú fehér folttal, na és a farka hegyén szintén fehér kis pamaccsal, huncut, világító, zöldessárga szemekkel rendelkezett. Játékosak, kedvesek – szeretni valóak. Szeretettel figyeltem mosdásukat, bukdácsolásukat.

Sajnos Manyuska nem sokáig volt cicusunk. Egyik reggel mereven, már kihűlve találtunk rá az úton. Egy autó gázolta el.

A kert végében – előző cicánk mellé – temettük el.

Kormi kandúr, nagyon szép, nyugodt, kedves cica volt. Soha nem torkoskodott, hiszen sok finomsággal kedveskedtünk neki, kedvencével a májjal. Ha valahova elmentünk, szomszédasszonyunk, Icus etette és dédelgette őt.

Nem voltak nagy barátok Csumbi kutyusunkkal, de kölcsönösen tisztelték egymást. Érezték és tudatában voltak annak, hogy mindketten családunk tagjai. Korminak az volt a szokása, hogy tolókocsim nagy kerekén felmászva felült mellém a kocsi karfájára. Nagyon oda kellett figyelni, nehogy  akkor induljunk el a tolókocsival, mikor éppen a keréken kapaszkodik fel.   Ha bármit csináltam, onnan szemlélte, - néha megbökdösve kezemet, - pofiját karomhoz dörzsölve – egy-egy simogatásért. Ebben az időben egy varroda bedolgozója voltam. Amikor munkám volt, esténként férjem mellett elnyúlva a heverőn, - együtt tévéztek, vagy közös hortyogással mosolyogtattak meg.

Művelődő cica volt. Előszeretettel talált pihenőt magának a könyvespolcon, elnyúlva a könyvek tetején vagy összegombolyodva a könyvek mögött lustizott. Keresésre, hívásra sokszor onnan jött elő nagyokat ásítozva, nyújtózkodva – huncut szemeivel szinte mosolyogva.

Egyik alkalommal, vásárolni indultunk. Kormi éppen egy könyvespolcon elnyúlva pihente ki az éjszaka fáradalmait. Nem szokott rosszat tenni, így nem tessékeltük ki. Amikor hazaértünk, megdöbbenve, fantasztikus dolgot láttunk. Egy egész csomag papír zsebkendőt apró szálakra szedve szétszórta a nappaliban. Mai napig is előttem vannak azok az apró, szabályos fecnik. Nem is értem, hogy tudta ilyen apróra tépdesni.

Férjem tollakat állított össze. Nagy élvezettel pofozta a cica – dobálta, elkapva ugrált a záró kupakokkal.

Három éves volt. Kandúr lévén – szeretett vadászni. Ugyan nem tudtuk merre jár, de gyanítottuk, hogy éjszakánként kijár a közeli mezőre, tarlóra. Minden reggel a szokott időben hét óra körül megjelent. Nyávogásával jelezve, bebocsáttatást és kedvenc csemegéjét kérve.

A hűvös és téli estéken sok kedvességet, örömet, mosolyt, játékosságot kaptunk tőle. Szép napokat töltöttünk együtt. Sok mindent megtanult. Értelmes és fogékony cica – nagy szeretettel vettük körül.

Ha dédelgetésre vágyott, hanyatt feküdt, felszólításként a hasa simogatását kérve.

Egy kora őszi reggelen késett. Amikor a délutánba nyúló időben megérkezett, keserves nyávogással tudatta, hogy valami baj van. Hátsó lábát húzva, óriásira dagadva – a szeméből kisírt az erős fájdalom. Betettük egy kosárba, beültünk az autóba és a szomszéd városba lévő állatorvoshoz vittük, aki megállapította, hogy a cicát lövés érte. Felnyitotta a combján lévő tályogot, kitisztította. Mondta, hogy minden nap fürdessük le a sebét.

Az első nap nagyon nehezen sikerült, de a következő nap már ő maga kérte a fürdetést. Amint meghallotta a lavór zörgését, jött a fürdőszobába és magától beállt a lefürdetéshez. Éreztük, hogy ezzel jelzi, jó a sebének a hűvös víz.

Pár nap múlva, - amikor azt hittük, már gyógyul, újra felduzzadt, begyulladt a sebe és a fájdalmaktól keservesen mijákolt.

Újbóli állatorvosi vizsgálat – a lövés által a cicát májkárosodás érte – nincs esélye a gyógyulásra. Bármennyire fájdalmas is lelkünknek, az orvos felvetette az elaltatását.

Fájó emlékeim vannak erről, bár az eset évekkel ezelőtt történt. KORMI, mintha csak érezte volna – búcsúzkodott. Bújt a karunkba. Szemeiben keveredett a fájdalom kínja az irántunk érzett szeretetével. A karomba tartva adta be az orvos az altató injekciót. Még simogattam, arcomon folytak a könnyek. Férjemre ránézve – az ő szemében és az állatorvos szemében is könnyek csillogtak.

Néhány perc múlva békésen elaludt. Pofiján a nyugalom, és mosoly látszott. Csak egy mély sóhaj hagyta el.

Még egyszer végig simítottam selymes bundáján, kedves fején.

Sokszor eszembe jut kedves lénye, főleg ha a környezetemben lévő cicákat figyelem. A fájdalom már elcsitult bennem, de mégis szomorúan gondolok rá.

Megtanított valamire – a szenvedés megkönnyítésére el kell tudni engednünk, akit szeretünk és arra is, hogyan búcsúzzunk tőle.