Az élet nevű öröklakás

Az élet nevű öröklakás

Tudod arra gondoltam,
amikor érkezik a világra,
nem is gondolná az ember,
hogy születése napjára kapott
egy különleges ajándékot,
az élet nevű öröklakást,
(az itt lét elejétől
a végéig az övé)
amibe csak úgy belecsöppent,
tennie se kellett érte semmit,
valamilyen felsőbb hatóság
számára kérés nélkül kiutalta,
egyedül az övé, azt tesz vele,
amit szeretne, lakóul azt fogadja,
aki, ami kedves a lelkének,
és azt zárja ki,
akivel, amivel nem
óhajt egy fedél alatt lakni,
úgy rendezi be magának,
ahogy jónak látja…
először talán
nem bír a divatnak ellenállni,
de később,
amikor már látott sok,
az övéhez hasonlót,
de mégis különbözőt,
mikor kialakul az ízlésvilága,
jó ízléssel, és erős akarattal
méltóságot lehet adni
annak az otthonnak…
de, mert itt a Földön minden,
az élet is koszolódik,
ha nem is mániásan,
de kell takarítani gyakran,
mert, ha a szenny rothadt szagával
beveszi magát a falakba,
bizony, csak elfedni lehet
egy még erősebb illattal,
de ha jól bánik az ember az életével,
a lehetőség szerint tisztán tartja,
ha falait a lélek értékeivel díszíti,
ha a kopogtató szeretetet
szívesen befogadja,
ha nem félti tőle a berendezést,
és nem fél attól,
hogy kisebb lesz az élettere,
(kisebb, de minőségibb)
együtt a szép otthonban
talán lehet megöregedni
boldogságosan.

2013. aug. 22.