Kettősségek
Szívemben rózsák
tüskéi. Fájdalom sajog bennem.
Megállnék a suhanó
időben, hogy visszafordítsam az elmúlt pillanatok részeit.
Szemem előtt végig
vonul sorsom, életem átélt történései. Így múlt el életem.
Szegény és gazdag
vagyok egyben. Bennem ifjúságom, a régvolt történések.
Pillanatok, melyek
mellett elsodort az élet, melyeket megéltem és átéltem.
Olykor felhőkbe
fogóztam, szárnyaltam a végtelenben, vagy a mélybe zuhantam.
Alkonyban, vagy
sötétben éltem, vagy felragyogott, utamat megvilágosította a fény.
Őszintén éltem. Talán
ezért is olyan mélyen vannak bennem a fájdalmak, a kínok.
Tanultam és hittem az
igaz emberséget.
Minden emlékben van
valami mély értelem, minden mond nekem valamit.
A felhőkön át még kél
a Nap. Olykor sápadtan, olykor ragyogóan.
Sötétet borít
szívemre, vagy elsimítja bennem a fájdalmakat.
Álmokban éltem, s az
álmok néha valósággá váltak.
A csillagok, s a Hold
nekem is utat mutatott vándorlásaim során.
Az idő eljárt
felettem.
Hajam ezüst szálakkal
telehintett, ajándék már minden újra ébredő nap.
*
Két szemem könnyel
áztatott,
Arcomon fáradt mosoly:
Magához ölel a
szomorúság
Megérkezik az éj
sötét hintón
Az égen hiába gyúlnak
csillagok
Szökkenve oson az
ezüst Hold
Csend, némaság,
magány van velem
Csak az álom ad
megnyugvást lelkemben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése