Az ember egy, de mégis kettő

Az ember egy, de mégis kettő 

Tudod arra gondoltam,

hogy az ember egy,

valójában mégis kettő,

kettő,

kiknek a sorsa közös,

de az érdekük látszólag ellenkező,

ketten énekelnek együtt,

két különböző nótát,

az egyik egy lassú szimfóniát,

a másik egy gyors indulót,

miközben szalad a robogó vonat után,

rángatva magával a másikat,

aki pedig békében szeretne élni,

külön utat nem járhatnak,

hiszen egymáshoz kötve vannak,

egyik tele van bizalmatlansággal,

rengeteg kitűzött céllal,

a másik mindenkiben megbízna,

vágya csak egy van,

hogy reá figyeljenek,

nehéz kettejüknek együtt élni,

ha két külön világ az otthonuk,

mások az elvárások feléjük,

egyiknek egy rohanó világban

kellene helyt állnia,

a tömegben egyedül nem mondhatja,

álljunk meg a rohanásban,

legyen meg a te akaratod,

a másik nem ismeri

a megélhetésért folytatott háborút,

másmilyen kenyér az ő tápláléka,

ezért meg sem értheti,

mi az, hogy muszáj,

megadón megy az akarat után,

hiába, szeretné ő másképp,

megállni a rohanásban nehéz,

de talán érdemes

a lélek társaságában néha megpihenni,

talán egyszer, ha figyelnek rá

megszólal,

és ha a lélek a szeretet hangján szól,

azt jelenti, tudja a megoldást,

ha átveszi az irányítást,

mint a jó karmester,

megteremti a tökéletes összhangot

a kinti, és a benti világ között.

2009. szept. 17.