Ha a Teremtő ...

Ha a Teremtő ...

Tudod, arra gondoltam, ha a teremtő

munkája végeztével elszenderült volna,

és a mély álmából hirtelen felébredne,

ha körülnézne,

hogy örömét lelje a teremtményében,

először csak a szemét dörzsölgetné,

talán maradt benne egy kis csillagpor,

vagy az éjszakáról egy rémisztő álom,

talán azt gondolná, az álom messzire,

egy másik világba repítette,

de hogy bennünk nem ismerne

arra, akit teremtett saját örömére,

nem, nem az öltözködés,

nem a másféle divat zavarná meg,

nem a hatalmas épületek,

és nem is az idegen,

fura maszkba zárt arcok tévesztenék meg,

ó, ezeken könnyedén keresztül lát egy teremtő,

csak azt nem értené,

miért olyan fáradt az ember,

miért kell erőfeszítés az élethez,

hiszen mindent készen megkapott,

akkor most miért vánszorog,

miért nem tud szárnyalni,

pedig ő (mármint a teremtő)

a lelkét osztotta szét közöttük,

hogy megkönnyítse a test terhét,

igen, igen, de hova tűnt a lélek,

a saját lelkét,

a szeretet lelkét hiányolná,

a lényeget,

mert olyan nélküle az ember,
mint a repülő üzemanyag nélkül,

vagy mint a madár,

akinek elvették a szárnyát,
csak teher önmagának,

és az egész világnak,

azért oly súlyosak a léptei,

azért fárad bele az életbe,

mert elveszett belőle az isteni lélek,

amelyik magasan tartaná.

2008. szept. 09.