Aki szeretetet követel
Tudod arra gondoltam,
az ember megszokta,
gyorsabban jut a
célhoz
karöltve az
erőszakkal,
mint egyedül
önmagával,
megszokta,
az idő során
megtanulta,
a példát oly sokszor
látta,
erőszakkal hamarább
jut előre,
ezért sok mindent
követel,
legtöbbször elégedett
is lehet,
jobban jár, mint ki a
sorát kivárja,
mintha a sors is
mellé állna,
de olyan dolgok is
vannak,
amit nem lehet,
amit kikövetelni nem
érdemes,
ha mégis úgy tűnik,
az a látszat csak
hamis,
a barátság
és a szeretet születése
nem olyan dolog,
mit lehetne erőltetni
a napvilágra,
a szeretet, a
barátság,
nem egy olyan ház,
amit erőszakkal meg
lehet szerezni,
amibe csak be kell
költözni,
és élvezni az otthon
melegét,
a barátság, a
szeretet
egy folyton növekvő
épület,
mit önmagától épít a
szeretet,
számára nincs határ,
a lehetősége
végtelen,
csak türelem kell
hozzá,
hogy megszülethessen,
hogy égig érő
lehessen belőle,
se kikövetelni, se
kifizetni
és belé költözni nem
lehet,
aki szeretet követel
magának,
legfeljebb egy apró kis
magot kap,
amit, hogy
megszülessen,
hogy szépen daloljon,
gondozni, ápolni
kellene,
némán elszárad
különben,
aki szeretetet
követel,
az szeretet híján
nem tud vele mit
kezdeni,
a kezdeti gyors siker
után,
egyedül marad
szeretetlen.
2009.szept.08.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése