Az igazi magány ...
Sosem vagy, sosem lehetsz egyedül, hisz mindenben ott az
ölelő pillanat, a Föld csodái.
Ha magasból a mélybe nézel, fergeteges érzés lesz úrrá rajtad.
Úgy érzed, szárnyalsz a madarakkal a végtelen táj felett, a felhők alatt. Míg
lelked szárnyalni tud, sosem vagy magányos.
Hegyek orma
fölött oly közel a horizont. Tűnődve nézed a tavat, csodálja szemed a
végtelent. Ha csendesen ülsz a tóparton, s hallgatod a víz csobogó dalát és
szemed fúrod a mélységbe csodálkozva – nem ez a magány, - hisz ez maga a csoda.
Csönd ül a tó
felett, a hegyek, a völgyek felett. A virágok fűszeres illatát érzed orrodban.
Lélegzik minden pillanat, - hallod a bogarak zúgását, a tücsök ciripelését a
fűben, - nem vagy magányos.
Ha zeng a madarak
éneke, s dalaikban a te érzéseidet hallod; örök gyerekként érezheted az elmúlt
emlékeket és elragad a képzelet – nem lehetsz magányos.
Amikor a fák
levelein üzeneteket olvasol, ami szívedhez szól; a darazsak, a méhek zümmögése megérinti
szívedet; a nap fényét ízlelgeted; a
harmatos rózsaszirom arcodhoz ér, és magadba szívod édes aromáját, - nem vagy
magányos.
A csillagfényes
éj után harmat gyöngyszemei gurulnak a hajnalokban és az összes létező szín
festi ragyogóvá létedet, vagy az eső ontja a felhőkből a szerelmes könnyzáport;
és a felhők fölé röpít a vágy, s rezdüléseidben ott a változás, - nem lehetsz
magányos.
Ha a sötétségben,
a viharban is erős maradsz, és elűzöd magadból a félelmeket; áradsz, ragyogsz; az érzéseket átéled, amely a lelkedben kering
és mindenben látod a szépségeket, a csodákat felfedezed: és bár vannak szomorú
napjaid, - bár egyedül élsz, magányos akkor sem vagy.
Mindig meleg,
puha fészkedre lelsz és szabadon szállsz, mint a madarak – tiéd a végtelen! Az éjszakák mély csöndjében már látod
az elmosódó fényeket.
Az igazi magány
az, amikor mindazt a csodát, melyet a természet nyújt, - már nem veszed észre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése