A nagybetűs élet ...

A nagybetűs élet...

Tudod arra gondoltam,

mikor a nagybetűs életet

elkezdi az ember

mindent jobban,

mindent szebben akar tenni,

mint azt tették az elődei,

onnan még látni a hibákat is,

amit nem szabad követni,

és mégis,

ugyan azon az úton indul,

azt gondolván,
ő majd ügyesebb lesz,
a hibákat messziről kerüli,

jó a terv, de a baja,

hogy előre mindenki azt tervezi,

messziről jól látszik,

nem jó a vége az útnak,

de talán,

mert az akadályok váratlanok,

ugyanazokba a szakadékokba,

szinte már természetesen,

mindenki belesik,

az út ugyanaz,

talán nincsen is más választás,

a szabad akarat

csak a mikéntről dönt,

egyik a sorban törtetőbb,

más előzékenyen halad a vég felé,

de mindig az a cél,

hogy az embernek

otthona legyen a világban

az út az egy, a cél is egy,

az eszközök különböznek,

nincs más út,

ahhoz, hogy más irányba menjen,

történnie kell valami megrázónak,

sokkolónak,

talán olyannak,

mint mikor különleges csoda láttán,

(mint mikor a tenger kettéválik)

a hitetlen mélyen hívővé válik,

ilyen megrázó, ilyen sokkoló,

amikor valaki váratlan találkozik

a szeretettel,

nem a természetessel,

nem a magától értetődővel,

hanem a derült égből villámcsapással,

akkor az út elfogy egyszeriben

célhoz ér az ember,

hazaérkezik,

otthon van, nem csak a világban,

ami még annál is fontosabb,

önmagában.

2009. szept. 18.